Autósport: idén 200 napra van lekötve a Hungaroring

Vágólapra másolva!
2021.01.07. 10:54
Idén közel 200 napos hasznosításra van lekötve program a mogyoródi versenypályán – mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgatója.

„Reméljük, hogy teljes idényt tudunk lebonyolítani. A tavalyi év nagy tanulság volt, mert a külföldi turistákból élünk, így gyakorlatilag az összes bevételünktől elestünk” – fogalmazott csütörtökön az M4 Sport Sporthíradóban a sportvezető.

Gyulay az előző esztendőt nehéznek nevezte, mert „a világ mással volt elfoglalva”, nem az autóversenyekkel. Arra ugyanakkor nagyon büszke, hogy a Formula–1-ben 2020-ban az első versenyek egyikét a Hungaroringen rendezték. Szerinte kifejezetten „jól szerepeltek”.

„Korai még az idei protokollról beszélni” – jelentette ki Gyulay a koronavírus-járvány kapcsán.

A vezérigazgató arról is beszélt, hogy a Hungaroringnek 2027-ig van szerződése Formula–1-es futam rendezésére, de ez „remélhetőleg meg lesz hosszabbítva”. Ennek érdekében felújítás előtt áll a 220 méter hosszú főépület, amely elmondása szerint „gyakorlatilag elavult”. Hozzátette, emellett folyamatosan megújulnak a lelátók és a kiszolgáló létesítmények is.

(MTI)

Legfrissebb hírek

A MOB elnöke a rövid pályás gyorskorcsolyázók edzésén járt

Téli sportok
2025.09.11. 15:10

130 éve őrizzük a lángot! – óriásplakátkampányt indított a MOB

Egyéb egyéni
2025.09.02. 10:46

Colapinto összetörte az Alpine-t a Hungaroringen zajló Pirelli-teszten – képek

F1
2025.08.06. 13:05

Frankl András szerint csak a végén dönt a McLaren a csapatsorrendről

F1
2025.08.04. 22:31

Gyulay Zsolt: Magyarország egyszerre ennyi dicséretet nagyon rég kapott

F1
2025.08.04. 16:33

Jövőre a Hungaroringen már a Mansell-kanyarban száguldanak a pilóták

F1
2025.08.03. 17:09

Szijjártó Péter: A Hungaroring csúcstechnológiás, és magyar maradt

F1
2025.08.03. 16:57

Maga mögött tartotta Piastrit, így Norris nyerte meg a 40. Magyar Nagydíjat

F1
2025.08.03. 16:41
Ezek is érdekelhetik