Gyorsasági autó: Michelisz győzelemmel tért vissza

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2020.08.15. 17:45
null
Michelisz Norbert (Fotó: fiawtcr.com)
Az első rajtkockából indulva, beugróként aratott futamgyőzelmet a német TCR-bajnokság szombati, nürburgringi futamán Michelisz Norbert, aki nyolc hónap után versenyzett újra.

 

– A bajnoki cím megszerzése után napra pontosan nyolc hónappal futamgyőzelmet aratott. Így tervezte?
– Őszintén szólva sokkal korábbra terveztem az első sikert, de a járvány átírta a terveket – mondta Michelisz Norbert. – Hirtelen jött a lehetőség, hogy beugróként szerepelhetek a német TCR-bajnokságban, igaz, a felkérés után nem sokat gondolkodtam azon, hogy bevállaljam-e, mert nagyon hiányzott már a versenyhétvégék hangulata. Így pedig lehetőségem nyílt arra, hogy a WTCR szezonrajtja előtt felvegyem a ritmust, igaz, főpróbának azért nem tekinthető ez a verseny, hiszen a német bajnokságban más gumikat használnak.

– Milyen érzés volt versenyautóban ülni?
– Autóban már ültem az idén, hiszen teszteltünk, de az teljesen más, mint egy verseny – főleg úgy, hogy itt nem ismerem sem a csapatot, sem pedig a pályának ezt a rövid vonalvezetését. A versenyhelyzetet azonban nagyon élveztem, és hasznos is volt. Nagyon hosszú idő telt el a malajziai idényzáró óta, és be kell vallanom, mentálisan kicsit berozsdásodtam. Fel kellett venni a ritmust, pontosan kiszámolni, hogy napközben mikor spóroljak az energiával, és mikor adjak bele mindent.

– Milyen a német mezőny?
– Nagyon jó! Nem volt ismeretlen számomra, hiszen jó néhány nemzetközileg is magasan jegyzett versenyző indul itt, úgyhogy nem készültem sétagaloppra.

– De gondolom, WTCR-címvédőként azért megvolt ön iránt a tisztelet...
– Ebben a kategóriában a tavalyi bajnoki címem után mindenki ismeri a nevemet, de ez azt is jelenti, hogy mindenki engem akar legyőzni, ellenem akar bizonyítani. Úgyhogy hiába vendégszereplés csupán a részemről a mostani hétvége, azért ott van rajtam a nyomás, hogy bizonyítsak.

– Sikerült. Miként alakult a szombati verseny?
– Az élről indultam, és jól sikerült a rajtom, mégsem én fordultam elsőként az első kanyarba. De nem izgultam, mert a szemem sarkából érzékeltem, hogy a mellőlem rajtoló Harald Proczyk még az előtt mellém gurult, hogy kialudtak volna a piros lámpák. Szerintem túlizgulta, és tényleg korai rajtot is vett, úgyhogy amikor letöltötte az ezért kapott büntetését, én az élre álltam, és attól kezdve próbáltam biztos előnyt kiépíteni. Ezt a verseny második felében okosan be is tudtam osztani, és mit tagadjam, nagyon jó érzés volt újra nyerni.

Legfrissebb hírek

Emlékezetes F1-es idény, Michelisz újabb bajnoki címe és a fiatalok feltörekvése – 2024 az autósportban

Egyéb autó-motor
2024.12.30. 16:44

Ezek voltak 2024 magyar sportsikerei

Egyéb egyéni
2024.12.27. 15:25

Verstappen Ruandában vette át a világbajnoki trófeát, Micheliszt és Kisst is díjazták

F1
2024.12.14. 09:54

„Tapasztalatot nem lehet venni” – interjú a címet védő Michelisz Norberttel

Képes Sport
2024.12.02. 13:20

„Semmilyen helyzettől nem várok semmit” – hazatért a háromszoros világbajnok Michelisz Norbert

Egyéb autó-motor
2024.11.19. 18:02

TCR World Tour: Michelisz ötödikként ért célba az utolsó versenyen, és megvédte a bajnoki címét!

Egyéb autó-motor
2024.11.17. 07:10

TCR World Tour: szakad az eső Makaóban, elhalasztották a záró futamot

Egyéb autó-motor
2024.11.17. 05:09

TCR World Tour: Michelisz második az első makaói versenyen, és továbbra is vezeti a bajnokságot az idényzáró előtt

Egyéni
2024.11.16. 06:53
Ezek is érdekelhetik