MotoGP: Dovizioso műtétje, felépülhet az idény rajtjára

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.29. 22:18
null
Andrea Dovizioso az első futamra felépülhet (Fotó: AFP)
Megműtötték Andrea Dovizioso törött kulcscsontját, és a Ducati csapat tájékoztatása szerint az olasz versenyző várhatóan felépül a gyorsaságimotoros-világbajnokság MotoGP kategóriájának idei első futamára.

 

Az elmúlt három MotoGP-idényben vb-második 34 éves sportoló vasárnap egy motokrosszfutamon bukott Faenzában. Modenában elvégzett esti operációja jól sikerült, ezért azonnal elkezdheti a fizioterápiát.

„Nem érzek jelentős fájdalmat, ezért nagyon optimista vagyok. Reggel hazatérhettem, délután pedig már a rehabilitációmat tervezgettem. Biztos vagyok benne, hogy hetek alatt sikerül meggyógyulnom, és megfelelő formában leszek az első versenyre” – nyilatkozta.

Az idei szezon július 19-én és 26-án, két jerezi futammal folytatódik, illetve veszi kezdetét: a koronavírus-járvány miatt a MotoGP géposztályban még egyetlen 2020-as versenyt sem rendeztek meg, a Moto2-ben és Moto3-ban március elején, Katarban már volt verseny.

A Ducati sportigazgatója, Paolo Ciabatti kijelentette, tisztában voltak vele, hogy Dovizioso részvétele kockázatos a motokrosszviadalon, de a sportoló elmondta, szüksége van azokra az ingerekre és érzésekre, amelyeket csak egy igazi verseny adhat.

Legfrissebb hírek

MotoGP: Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött az Osztrák Nagydíjon

Egyéb autó-motor
2025.08.17. 15:45

MotoGP-gyorstalpaló 1. rész

Egyéb autó-motor
2025.08.17. 08:15

MotoGP: ingyenes expressz indul a Magyar Nagydíjra

Egyéb autó-motor
2025.08.15. 16:32

MOTOGP NYEREMÉNYJÁTÉK JÁTÉKSZABÁLYZATA 

Egyéb autó-motor
2025.08.15. 13:07

MotoGP: Az év botrányát a nagyfőnök állította le – a regnáló világbajnok el akarta hagyni csapatát

Egyéb autó-motor
2025.08.14. 09:29

Márquez vs. Márquez – a motorsportban ilyenre még nem volt példa

Egyéb autó-motor
2025.08.12. 13:22

MotoGP: a legmélyebb pokolból újra a csúcson. Történelmi szezonnak vagyunk szemtanúi?

Egyéb autó-motor
2025.08.10. 08:57

MotoGP: Marc Márquez sorozatban az ötödik versenyhétvégét zárta maximális pontszámmal

Egyéb autó-motor
2025.07.20. 15:05
Ezek is érdekelhetik