MotoGP: megerősítették, a Német Nagydíjat is elhalasztják

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2020.04.17. 08:54
A koronavírus-járvány miatt elhalasztják a gyorsaságimotoros-világbajnokság (MotoGP) Német Nagydíját is.

A németországi Sachsenringen a versenyhétvégére az eredeti kiírás szerint június 19. és 21. között került volna sor, ám a német kormány csütörtökön bejelentette, hogy augusztus 31-ig megtilt minden csoportos rendezvényt és összejövetelt.

Mivel a döntés a MotoGP-re is hatással van, a futam szervezői már megerősítették, hogy a Német Nagydíjat elhalasztják, arról egyelőre folynak az egyeztetések, hogy mikorra tűzzék ki a pótlás időpontját.

A gyorsaságimotoros-vb március elején Katarban úgy indult el, hogy csak a két kisebb kategóriában, a Moto2-ben és a Moto3-ban rendeztek futamot, azóta a jelenlegivel együtt már öt versenyt halasztottak el. A versenynaptárban szereplő következő futam így a Holland Nagydíj lett, amelyre az eredeti tervek szerint június 28-án, Assenben kerülne sor.

Legfrissebb hírek

Álex Márquez a bátyját megelőzve győzött Barcelonában

Egyéb autó-motor
Tegnap, 16:24

MotoGP: öccsének bukása után Marc Márquez nyerte meg a barcelonai sprintfutamot

Egyéb autó-motor
2025.09.06. 17:00

F1 75: Verstappen-siker, Vettel-feltámadás és Mercedes-blama az évtized versenyén

F1
2025.08.26. 13:01

F1 75: Vettel drámája és Hamilton felemelkedése a Német Nagydíjon

F1
2025.08.25. 16:39

„Fantasztikus volt ez az egy kör” – Talmácsi Gábor újra világbajnok motorja nyergébe pattant

Egyéb autó-motor
2025.08.25. 12:42

Marc Márquez a Magyar Nagydíjat is megnyerte!

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 14:47

MotoGP: Drapál Jánosra emlékeztek és a versenyzőkkel találkoztak a drukkerek a Balatonnál

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 12:56

Moto3: elképesztő izgalmak és célfotó – Máximo Quiles nyerte a Magyar Nagydíjat

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 11:53
Ezek is érdekelhetik