Mecsek-rali: erős mezőny, több mint 110 induló

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.10.05. 12:18
A szervezők szerint látványos és izgalmas versenynek ígérkezik az 52. Aquaprofit Mecsek rali, amelyet október 12. és 14. között rendeznek meg az országos bajnokság utolsó előtti futamaként.

Az esemény pénteki sajtótájékoztatóján Szűcs Zsolt, a szervező Pécsi Sport Nonprofit Zrt. (PSN Zrt.) vezérigazgató-helyettese, a rali sajtófőnöke közölte: a rajt- és célceremóniát a korábbi évektől eltérően nem a baranyai megyeszékhely főterén, hanem a Pécs Plázánál rendezik.

Szűcs Zsolt az MTI érdeklődésére elmondta, hogy eddig több mint 110 nevezés érkezett a versenyzőktől.

Lovay Miklós versenyigazgató az eseményen elmondta, hogy szombaton négy, vasárnap pedig kettő gyorsasági szakaszt rendeznek meg. Elsőként a Márévár-Zobákpuszta, majd a Mecsekpölöske-Alsómocsolád, a Szágy-Gorica, végül a Hetvehely-Golgota szakaszt kell teljesítenie a mezőnynek. Vasárnap a Hetvehely-Golgota szakaszon, majd Orfűn rendeznek gyorsasági szakaszt, amely a Ranga László úton fejeződik be – ismertette.

Nagy Csaba, a rendező bizottság elnöke a szervezők, a szponzorok és az engedélyező hatóságok munkáját is megköszönve úgy fogalmazott: „a Mecsek-rali Magyarország legnagyobb hagyományával rendelkező autósport-versenye”.

A versenyközpont és a szervizpark a pécsi Expo Centerben lesz, a nézők és a versenyzők épségét tíz mentőautó jelenlétével biztosítják – tette hozzá Nagy, aki arra kérte a nézőket, hogy tartsák be az előírásokat és a szervezők kéréseit, mert a verseny egy részét erdős, természetvédelmi területen rendezik. Kitért arra is, hogy a Mecsek-rali hozza a legtöbb vendégéjszakát a megyeszékhelyre, „jóval nagyobb arányban, mint bármilyen más rendezvény”.

Ranga Péter autóversenyző szerint nézői szempontból inkább a vasárnapi futamok lesznek izgalmasabbak: „A mezőny a szokásos módon erős, idén is nehéz lesz nyerni, amelyre négy-öt autó is esélyes” – értékelt.

Legfrissebb hírek

Svéd rali: Evans vezérletével kettős Toyota-siker

Egyéb autó-motor
2025.02.16. 16:23

Rali Eb: visszatér a mezőnybe Herczig Norbert

Egyéb autó-motor
2025.02.07. 13:19

Tizedszer nyerte meg a Monte-Carlo ralit Ogier

Egyéb autó-motor
2025.01.26. 16:47

Dakar rali: Al-Attijah nyerte a keddi szakaszt, Al-Radzsi az élre állt összetettben

Egyéb autó-motor
2025.01.14. 14:11

Dakar rali: Lategan megnyerte a nyolcadik szakaszt, öt perc fölé növelve előnyét

Egyéb autó-motor
2025.01.13. 14:15

Dakar rali: Al-Radzsi helyett Baciuska a 48 órás szakasz győztese

Egyéb autó-motor
2025.01.06. 12:11

Dakar rali: Kovácsék a top 20-ban nyitottak

Egyéb autó-motor
2025.01.03. 18:32

Új bajnokot avattak a rali-világbajnokságon

Rali
2024.11.24. 10:57
Ezek is érdekelhetik