Dakar rali: Szalayék felborultak, de folytatják!

TÓTH ANITA jelenti San Juan de MarconábólTÓTH ANITA jelenti San Juan de Marconából
Vágólapra másolva!
2018.01.09. 06:58
Versenyfutás az idővel – ennek a sivatagi „társasjátéknak” minden csínját-bínját jól ismeri az Opel Dakar Team szervizcsapata, amire nagy szükség is volt hétfő éjszaka, kedd hajnalban és reggel.

A jubileumi, 40. Dakar rali hétfői penzuma két szakaszból állt, az első, nyolcvan kilométeres távot gond nélkül teljesítette a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős, mindössze kétszer kellett tolatnia, a versenyzők ki sem szálltak a Crossland X-ből.

A második szakasz azonban rémálomhoz volt hasonlatos számukra.

„Körülbelül húsz kilométerrel a rajt után a fesh-feshben, ebben a liszt finomságú, puha homokban lefulladt az autónk, és attól kezdve se kép, se hang – meg se nyikkant. Jó néhány órát vesztegeltünk ott, mire az egyik kamionos legénység végre hajlandó volt segíteni, és lerántott a dűnéről. Beindult a kocsi, és ezután egészen hosszú ideig teljesen jól mentek a dolgaink, de hét kilométerrel a cél előtt egy kicsit elkavarodtunk, és a helyes út keresése közben leestünk egy dűne tetejéről. Felborultunk, az autó az oldalán állt meg, és megint elment belőle a töltés, úgyhogy hiába állított talpra valaki, nem tudtunk továbbmenni. Jött egy másik autó, aki húzott egy ideig, ám amikor egy magasabb dűnéhez értünk, ott hagyott az aljában. Azután valamikor este tíz óra tájban érkezett egy perui ralis srác, aki előbb felhúzott minket a dűnére, majd segített megjavítani az áramellátást, úgyhogy beindult az autó és órák múltán végre kiértünk az aszfaltútra, ahol a szervizes fiúk már vártak minket.”

Önindítócserével kezdtek, utána következett sorban a többi probléma megoldása (s volt belőlük bőven), no meg a versenyfutás az idővel, hiszen Szalayék helyi idő szerint 8 óra 41 perckor rajtolnak a táborból, s addigra a lehető legjobb állapotba kell hozni az Opel Crossland X-et.

40. DAKAR RALI
3. nap, Pisco–San Juan de Marcona (össztáv: 504 km, ebből szelektív szakasz: 296 km). Autósok:
1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 3:09:08, 2. Peterhansel, Cottret (francia, Peugeot 3008 Maxi) 4:05 perc hátrány, 3. Sainz, Cruz (spanyol, Peugeot 3008 Maxi) 6:07 p h. Motorosok: 1. Sam Sunderland (brit, KTM) 3:20:43, 2. Benavides (argentin, Honda) 3:03 p h., 3. Price (ausztrál, KTM) 3:28 p h., …37. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 37:29 p h., …102. Dési (magyar, KTM) 1:55:32 ó h., ... 110. Saghmeister Gábor (szerbiai, KTM) 2:17:51 ó h.

Az összetettben. Autósok: 1. Stéphane Peterhansel 6:34:58, 2. Despres, Castera (francia, Peugeot 3008 Maxi) 3:11 p h., 3. Al-Attijah 7:43 p h. Motorosok: 1. Sam Sunderland 6:44:23, 2. Benavides 4:38 p h., 3. Quintanilla (chilei, Husqvarna) 5:00 p h., …34. Gyenes 1:14:16 ó h., …104. Saghmeister 5:20:29 ó h., …106. Dési 5:30:57 ó h.

 

Legfrissebb hírek

Emberi ralik – Csinta Samu publicisztikája

Egyéb autó-motor
2025.01.19. 23:43

Dakar rali: Al-Radzsi és Sanders a győzelem küszöbén

Egyéb autó-motor
2025.01.16. 17:27

Dakar rali: Roma nyerte meg a szakaszt, Lategan és Al-Radzsi először diadalmaskodhat

Egyéb autó-motor
2025.01.15. 18:37

Dakar rali: Al-Attijah nyerte a keddi szakaszt, Al-Radzsi az élre állt összetettben

Egyéb autó-motor
2025.01.14. 14:11

Dakar rali: feladta a versenyt a magyar kamionos trió

Egyéb autó-motor
2025.01.14. 08:34

Dakar rali: Lategan előnye minimálisra csökkent

Egyéb autó-motor
2025.01.12. 21:03

Dakar rali: kettős Mini-siker a szombati etapon

Egyéb autó-motor
2025.01.11. 19:20

Dakar rali: tarolt a Toyota, Al-Radzsi nyerte meg a szerdai szakaszt

Egyéb autó-motor
2025.01.08. 17:58
Ezek is érdekelhetik