Videó: óriási baleset, eltört a versenyző csigolyája

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.19. 18:24
A mindössze 19 esztendős autóversenyző, Justin Fontaine az ARCA-sorozat Daytonában megrendezett szezonnyitóján három riválisával ütközött. Fontaine gépe a fején állt meg, a pilótának az ijesztő balesetben eltört egy csigolyája.

Egyikük még el tudott haladni a mezőnnyel, hárman azonban a pálya szélén lévő biztonsági korlátnak csapódtak, és hosszú métereken keresztül csúsztak előre. Fontaine autója ráadásul nem éppen szokványos helyzetben állt meg, a fiatal pilótának el is tört az egyik csigolyája – viszont a körülményekhez képest jól van.

„Szeretném mindenkivel tudatni, hogy jól vagyok, és hálás a támogatásukért – mondta Fontaine a csapata által kiadott közleményben. – Szeretném megköszönni a Win-Tron Racingnek, hogy biztonságos autót épített nekem, és külön szeretnék köszönetet mondani az ARCA-nak, valamint a pályamunkásoknak a gyors közbelépésért. Úgy néz ki, most egy darabig nem ülök autóba…”

Legfrissebb hírek

Súlyos balesetet szenvedett a négyszeres Tour de France-győztes, kórházba szállították

Kerékpár
2025.08.28. 14:55

NS-jótékonyság: Adni Jó kispályás focitorna 21. alkalommal

Egyéb egyéni
2025.08.23. 11:06

Folytatódik a pakisztáni hegyekben eltűnt olimpiai bajnok sílövő keresése

Téli sportok
2025.07.30. 11:25

„Esküszöm, nem hajtottak gyorsan” – a szemtanúk Jotáék balesetéről

Angol labdarúgás
2025.07.11. 11:30

Kórházban egy lelátóról lezuhant walesi szurkoló

Foci vb 2026
2025.06.10. 11:56

Formula–1-es hétvégén versenyez Molnár Martin

F1
2025.06.04. 16:55

Intenzív osztályon kezelik a brazil válogatottal világbajnok védőt

Minden más foci
2025.05.18. 13:20

Autós hajtott a tömegbe a katalán derbi előtt, tizenhárman megsérültek

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 10:10
Ezek is érdekelhetik