Kamion Eb: Kiss 2. lett az első futamon a Hungaroringen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.08.27. 14:48
A címvédő Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes magyar versenyzője második lett a kamion Európa-bajnokság magyarországi állomásának szombat délutáni első futamán a Hungaroringen.

A 31 éves szombathelyi pilóta már a rajtnál megpróbált egy helyet javítani, de nem járt sikerrel, negyedik maradt, s körökön keresztül üldözte a francia Anthony Janiecet, akit a harmadik kör végén egy kiváló manőverrel sikerült megelőznie. Kiss ezután felzárkózott a második helyen száguldó Ryan Smithre, a magyar Oxxo Energy Truck Race Team brit versenyzőjére, akivel óriási csatát vívott, s végül az utolsó körben, egy látványos előzéssel utasította maga mögé.

A viadalt a háromszoros Eb-győztes német Jochen Hahn nyerte magabiztosan.

A szombati második futam 15.45 órakor rajtol el a Hungaroringen, s az úgynevezett fordított rajtrács szabályának megfelelően Kiss Norbert ezúttal a hetedik helyről vág majd neki a 11 körös küzdelemnek.

KAMION EB
VÉGEREDMÉNY, 1. FUTAM (11 KÖR, 48,191 KM)
1. Jochen Hahn (német, MAN)
2. Kiss Norbert (Tankpool24-Mercedes) 2.219 másodperc hátrány
3. Ryan Smith (brit, Oxxo Energy Truck Race Team) 3.255 mp h.

Legfrissebb hírek

Gyorsasági kamion Eb: győzelemmel és harmadik hellyel zárt Kiss Norbert Mostban

Egyéb autó-motor
2025.08.31. 21:08

Gyorsasági kamion Eb: első és második hellyel kezdett Kiss Norbert Mostban

Egyéb autó-motor
2025.08.30. 23:58

Colapinto összetörte az Alpine-t a Hungaroringen zajló Pirelli-teszten – képek

F1
2025.08.06. 13:05

Frankl András szerint csak a végén dönt a McLaren a csapatsorrendről

F1
2025.08.04. 22:31

Gyulay Zsolt: Magyarország egyszerre ennyi dicséretet nagyon rég kapott

F1
2025.08.04. 16:33

Jövőre a Hungaroringen már a Mansell-kanyarban száguldanak a pilóták

F1
2025.08.03. 17:09

Szijjártó Péter: A Hungaroring csúcstechnológiás, és magyar maradt

F1
2025.08.03. 16:57

Maga mögött tartotta Piastrit, így Norris nyerte meg a 40. Magyar Nagydíjat

F1
2025.08.03. 16:41
Ezek is érdekelhetik