Gyász: két halálos baleset a Man szigeti motorversenyen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.06.05. 13:56
A pénteken balesetben elhunyt Luis Salom után újabb tragédia érte a motorostársadalmat. A május 28. és június 10. között rendezendő Isle of Man TT elnevezésű versenyen előbb a brit Paul Shoesmith szenvedett halálos kimenetelű balesetet szombat este egy edzésen, majd az ausztrál Dwight Beare az oldalkocsisok első futamán.  

A 27 éves Beare társával, Benjamin Binnsszel szenvedett balesetet. Binnst kórházba szállították, ahol kiderült, eltört a bokája. Állapota jelenleg stabil.

Az ausztrál Beare harmadszor vett részt a versenyen, 2014-ben a 12. helyen végzett kategóriájában.

A páros balesete után nem sokkal a Superstock-kategóriában versenyző 50 éves Shoesmith – ahogy a felvételen is látható – a Sulby-egyeneseben bukott a motorjával, és olyan súlyosan megsérült, hogy már nem tudták megmenteni az életét.

A veterán pilóta 2005-ben debütált a Man szigeten, legjobb eredményét 2011-ben érte el, amikor 15. helyen végzett a Superbike- és a seniorfutamon. Néhány órával a halála előtt 125.9 km/h-s átlagsebességgel élete legjobb idejét érte el a Superbike első futamán.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a szegedi kézilabdacsapat alapítója

Kézilabda
6 órája

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:55

Gyász: elhunyt Madár Gábor, a ZTE korábbi vezetőedzője

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 14:54

Gyász: elhunyt a tornász, aki egy olimpián nyolc érmet nyert

Torna
2025.10.14. 12:51

November 5-én vesznek végső búcsút Mezey Györgytől

Magyar válogatott
2025.10.13. 15:00

Gyász: elhunyt a román válogatott labdarúgó, aki Magyarországon is edzősködött

Minden más foci
2025.10.11. 16:14

Sándor György Mezey Györgyről: „Talpig úriember volt, ízig-vérig profi”

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:35

Fehérváron gyertyagyújtással emlékeznek Mezey Györgyre

Labdarúgó NB II
2025.10.08. 15:25
Ezek is érdekelhetik