Drónok Harca: vasárnap debütál az új hazai légi parádé

Vágólapra másolva!
2016.04.02. 17:38
null
Drónfelvétel az első verseny helyszínéről
Ismerik a Red Bull Air Race-t, ugye? Nos, áprilisban indul egy versenysorozat Magyarországon, amely hasonlít a látványos légi parádéhoz, csak éppen olyan lesz, mint annak a kicsinyített mása. Sportrepülők helyett versenydrónok száguldoznak majd a különböző kapuk, zászlók és akadályok között, remek díszletet biztosító helyszíneken.

 

Hogy egy kicsit egyértelműbbé tegyük a helyzetet: a Magyar Drón Egyesület (MDE) szervezésében rendezik meg idén a drónok – hivatalos nevükön multirotoros gépek – első hivatalos magyarországi bajnoki sorozatát (Drone Racing Hungary), amely öt futamból áll. Az elsőt Velencén, a helyi Korzó homokos partján rendezik április 3-án, míg a második futamon, május 15-én a Hungaroring célegyenesében állítják fel a pályát – a további három helyszínnel később lepik meg az érdeklődőket a szervezők.

A szervezés pedig immár a célegyenesbe fordult, Velencén készen áll a pálya, vasárnap pedig végre kezdetét veszi a Drone Racing Hungary, Magyarország első hivatalos drónbajnoksága. A viadal az ötfutamos sorozat első állomása lesz, amelyen 36 pilóta áll rajthoz, teszi próbára saját és gépe tudását, egyúttal küzd meg az értékes ajándékokért.

Az egész napos program 9 órakor kezdődik, előbb az edzésekkel, majd az ünnepélyes megnyitóval, 14 órától pedig felbőgnek a motorok, és elrajtol a verseny. A sorozatnak nagy tétje van, hiszen aki az öt viadal alapján a legjobbnak bizonyul, az 2016 októberében elutazhat Hawaiira, a világbajnokságra.

Aki Velencén a két futam alapján a legjobb időeredményt éri el és megnyeri az első versenyt, pluszjutalomként négy éjszakát tölthet el negyedmagával a VelenceBike apartmanjában – természetesen kerékpárkölcsönzéssel egybekötve. A második helyezett egy Lamax X8 Electra Actiam Cam készülékkel, a harmadik egy Lamax C3 Drive autóskamerával, míg a negyedik, ötödik, hatodik helyezettek 60, 40, illetve 20 perces SBR Racing szimulátor voucherrel lesznek gazdagabbak.

Legfrissebb hírek

Drónmentes övezetek lesznek a stadionok az Eb idején

Foci Eb 2024
2024.06.12. 14:44

Videó: Verstappent lenyűgözte a Red Bull filmes drónja, amely forradalmasíthatja a közvetítést

F1
2024.02.28. 12:15

PL: drón miatt kellett megszakítani a Soton–Villa meccset

Angol labdarúgás
2023.01.21. 17:33

NB I: drónnal érkezik a labda a Fradi-meccsekre

Labdarúgó NB I
2021.11.23. 15:58

MLB: most nem a vírus – drón miatt szakadt félbe a játék

Amerikai sportok
2020.08.05. 07:47

F1: így néz ki egy kör az épülő holland pályán – videó

F1
2020.01.03. 07:55

Vidi: látványos videóval hangolnak a stadionavatóra

Labdarúgó NB I
2018.11.18. 10:04

DVTK: így néz ki az épülő stadion fentről – drónfelvétel

Labdarúgó NB I
2017.03.31. 13:17
Ezek is érdekelhetik