Gyorsasági motor: Rossi 2018-ig aláírt a Yamahánál

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.03.19. 13:35
A következő két szezonban is a Yamahával szerepel a gyorsaságimotoros-világbajnokság MotoGP kategóriájában Valentino Rossi, az olaszok kilencszeres vb-győztes versenyzője.

A 37 éves olasz pilóta a csapat szombati közleményében azt mondta, örül a szerződéshosszabbításnak, mert úgy érzi, egészen addig akar motorozni a sportág királykategóriájában, amíg versenyképesnek érzi magát, s élvezi is a munkáját.

Rossi a mezőny legkedveltebb motorosa a szurkolók körében, hétszer a MotoGP-ben, egyszer a 125 köbcentisek, egyszer pedig a 250 köbcentisek között volt világbajnok. A Yamahával négy MotoGP vb-címet nyert, 86 futamgyőzelméből 53-at a japán gyártó motorjának nyergében aratott.

Minden kategóriát figyelembe véve Rossi a pályafutása során 112 versenyt nyert meg, így csak tízzel marad el a legendás Giacomo Agostinitől, aki 1964 és 1977 között 122-szer győzött.

Érdekesség, hogy Rossi első és utolsó futamgyőzelme között 19 év telt el: 1996-ban nyert először a 125-ös mezőnyben, legutóbb pedig tavaly augusztusban, a Brit Nagydíjon állt a dobogó felső fokán.

Rossi a vb előző szezonjában második lett csapattársa, a harmadik diadalát arató spanyol Jorge Lorenzo mögött.

Legfrissebb hírek

Álex Márquez a bátyját megelőzve győzött Barcelonában

Egyéb autó-motor
2025.09.07. 16:24

MotoGP: öccsének bukása után Marc Márquez nyerte meg a barcelonai sprintfutamot

Egyéb autó-motor
2025.09.06. 17:00

„Fantasztikus volt ez az egy kör” – Talmácsi Gábor újra világbajnok motorja nyergébe pattant

Egyéb autó-motor
2025.08.25. 12:42

Marc Márquez a Magyar Nagydíjat is megnyerte!

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 14:47

MotoGP: Drapál Jánosra emlékeztek és a versenyzőkkel találkoztak a drukkerek a Balatonnál

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 12:56

Moto3: elképesztő izgalmak és célfotó – Máximo Quiles nyerte a Magyar Nagydíjat

Egyéb autó-motor
2025.08.24. 11:53

Nincs meglepetés, Marc Márquez nyerte meg a sprintfutamot

Egyéb autó-motor
2025.08.23. 15:28

Marc Márquez uralta a MotoGP Magyar Nagydíjának időmérőjét

Egyéb autó-motor
2025.08.23. 11:41
Ezek is érdekelhetik