Kamion Eb: újra rajt-cél győzelmet aratott a címvédő

Vágólapra másolva!
2015.09.06. 15:02
A szombati első futamhoz hasonlóan a vasárnapi első versenyen is a címvédő Kiss Norbert, az Oxxo Racing-Axxyss Motorsport pilótája győzött a Hungaroringen zajló kamion Európa-bajnokság magyarországi fordulóján, ezzel 113 pontra növelte az előnyét az összetettben.

A szombathelyi pilóta kiváló versenyzéssel örvendeztette meg a szép számú hazai szurkolótábort, s mivel az összetettben mögötte második Adam Lacko kamionja a futam közben kigyulladt, az Eb-pontversenyben is jelentősen növelte az előnyét.

Kiss mögött a vasárnapi első viadalon a háromszoros Eb-győztes német Jochen Hahn lett a második, utóbbi honfitársa, a kamion Eb történetének első női futamgyőztese, a diadalt épp szombaton a Hungaroringen megszerző Stephanie Halm a harmadik.

Kiss a rajtot tökéletesen kapta el, s bár az első kanyarban Hahn szorongatta, elsőként fordult el, majd fokozatosan elkezdett ellépni a mezőnytől. A regnáló Európa-bajnok az első körben 1.5 másodperccel volt gyorsabb, mint Hahn, a versenyt azonban a harmadik körben piros zászlóval félbeszakították, mert a cseh Adam Lacko kamionja a pálya hátsó részén kigyulladt. Az összetettben Kiss mögött második pilóta ki tudott szállni a vezetőfülkéből, de a versenygépét egy olyan ponton állította le, amely balesetveszélyt jelentett volna a továbbiakban.

A futam Lacko kamionjának mentéséig, nagyjából 20 percig állt, majd a megismételt felvezető kör utáni újraindításnál Kiss ismét a külső íven tartotta Hahnt az első kanyarban és megtartotta a vezető pozíciót.

A folytatásban a magyar pilóta a túlnyomó részt a célegyenesben helyet foglaló több tízezer hazai szurkoló hangos biztatásától kísérve egyre komolyabb előnyre tett szert az üldözőkkel szemben.

Kiss a hajrá, vagyis az utolsó három kör kezdetén már több mint hét másodperccel előzte meg Hahnt, sikere egy pillanatig sem forgott veszélyben.

A mogyoródi kamion Eb-hétvége utolsó futamát 16.40-től rendezik.

 

 

Legfrissebb hírek

Imádják a versenyzők a felújított Hungaroringet

F1
1 perce

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – az eddigi 20 győztes hungaroringi sztorijai

F1
8 órája

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – futamunk sikerének öt titka

F1
Tegnap, 12:55

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – „az első osztály” emlékei

F1
2025.07.29. 11:17

Jön a 40. Magyar Nagydíj! – így kezdődött minden

F1
2025.07.28. 19:13

Gyorsasági kamion Eb: újabb győzelem és harmadik hely Kiss Norbertnek a Nürburgringen

Egyéb autó-motor
2025.07.13. 17:17

Futamgyőzelem és harmadik hely Kiss Norbert szombati mérlege a Nürburgringen

Egyéb autó-motor
2025.07.12. 17:13

Nyilvánosság elé tárták a Hungaroring vadonatúj főépületét és főlelátóját

F1
2025.06.19. 13:09
Ezek is érdekelhetik