Argentin rali: Nalbandian csúnya balesetet szenvedett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.25. 12:33
A korábban a teniszpályákon szép sikereket elérő David Nalbandian csúnya balesetet szenvedett az Argentin ralin, de megúszta nagyobb sérülés nélkül.

Csakúgy, mint tavaly, David Nalbandian idén is elindult az Argentin ralin, de már az első napon feladni kényszerült a versenyt. A férfi teniszezők világranglistájának korábbi harmadik helyezettje elveszítette uralmát a Chevrolet-ja felett és kirepült az útról. A csúnya balesetet szerencsére ő és társa, Daniel Stillo is megúszta.

Nalbandian 2002-ben döntőt játszott Wimbledonban – pályafutása során a másik három Grand Slam-versenyen is elődöntőbe jutott –, míg 2005-ben a fináléban Roger Federert legyőzve megnyerte az év végi világbajnokságot. A 33 éves argentin 2013 végén vonult vissza a tenisztől.

Nalbandian 2002-ben döntőt játszott Wimbledonban – pályafutása során a másik három Grand Slam-versenyen is elődöntőbe jutott –, míg 2005-ben a fináléban Roger Federert legyőzve megnyerte az év végi világbajnokságot. A 33 éves argentin 2013 végén vonult vissza a tenisztől.

Legfrissebb hírek

Carlos Alcaraz nyerte meg a tokiói tenisztornát

Tenisz
14 órája

Swiatek kötelező tenisztornákat is kihagyhat egészsége érdekében

Tenisz
18 órája

Gálfi Dalma sima győzelemmel kezdett Szucsouban

Tenisz
18 órája

Herczig Norberték megnyerték a Nova Gorica-ralit

Egyéb autó-motor
2025.09.29. 12:45

Dobogó az NB I-ben, világbajnokság a válogatottal? – Vitális Milán-interjú

Labdarúgó NB I
2025.09.29. 12:09

Marozsán Wawrinka, Fucsovics Munar ellen kezd Sanghajban

Tenisz
2025.09.29. 11:21

Babosék győzelemmel kezdtek a pekingi tenisztornán

Tenisz
2025.09.27. 11:53

Fucsovics legyőzte a nyolcadik kiemeltet Tokióban

Tenisz
2025.09.24. 13:30
Ezek is érdekelhetik