Műrepülés: csonka verseny Vegasban, Besenyei utolsó lett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.10.13. 10:51
Besenyei Péter az utolsó, 12. helyen végzett a műrepülő Red Bull Air Race-sorozat Las Vegas-i viadalán.

A versenyen a kvalifikációs szakasz a kanadai Pete McLeodnak sikerült a legjobban, s ez végül a győzelmet is jelentette a számára, miután az időjárás ellehetetlenítette a folytatást. A viadal honlapja szerint a magyar műrepülő-világbajnok a selejtezőben a legrosszabb időt érte el.

Az összetettben a brit Nigel Lamb vezet 53 ponttal az osztrák Hannes Arch (48 pont) és a címvédő Paul Bonhomme (47 pont) előtt.

A idei sorozatból egyetlen viadal van hátra: a jövő hétvégén az ausztriai Spielbergben találkoznak a sportrepülősök.

Az először 2005-ben megrendezett és hároméves szünet után idén újraindított világbajnokságnak – amelyet a világ leggyorsabb versenyének is neveznek – a mostani a hetedik idénye.

Változás a korábbiakhoz képest, hogy a mezőny tagjainak egységes motorral, propellerrel és kipufogórendszerrel felszerelt gépekkel kell versenyezniük, a pilótákra ható centrifugális erő nem lehet nagyobb 10 G-nél, a pályát jelölő felfújható kapuk pedig 20 helyett immár 25 méter magasak.

Legfrissebb hírek

Horgászat: százötven kilogramm hal akadt horogra az idei Média Kupán

Egyéb egyéni
2023.08.27. 10:58

Sportrádió: Besenyei Péter meghatóan emlékezett meg a magyar repülősport gyásznapjáról

Egyéb egyéni
2023.05.11. 08:12

Gyász: elhunyt Magyarország első világbajnok műrepülője

Egyéb egyéni
2022.11.16. 16:02

Műrepülés: világrekorderként, vb-arannyal vonult vissza Tóth Ferenc

Egyéb egyéni
2022.09.01. 18:53

A magyar sportrepülés fekete napja – 40 éve történt a határhegyi tragédia

Egyéb egyéni
2022.05.16. 18:15

Videó: hajmeresztő repülőgépcsere 4000 méter magasan – nézze meg, sikerült-e

Egyéb egyéni
2022.04.25. 19:22

Műrepülés: Tóth Ferenc nyerte a vitorlázórepülők vb-jét

Egyéb egyéni
2021.08.11. 13:24

Videó: Besenyei Péter és Mányoki Attila először találkozott

Egyéb egyéni
2020.11.30. 08:38
Ezek is érdekelhetik