Miskolc-rali: Balogh volt a salakpálya királya az idénynyitón

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.03.28. 21:17
null
Balogh János száguld a miskolci salakpályán (Fotó: Czerkl Gábor)
Balogh János volt a leggyorsabb az idénynyitó Miskolc-rali pénteki prológján.

 

Telt ház volt – körülbelül ötezer néző – ahogy az már lenni szokott Miskolcon. Ráadásul most még a megszokottnál is nagyobb figyelem övezte a ralisokat, hiszen ez nem csupán egy Miskolc-rali, hanem még idénynyitó is... Nos, az első napon a hagyományos, salakpályás prológot tartották meg, amelynek eredménye ugyan nem számít a végelszámolásnál, presztízsokokból mégis számít.

A mezőny eleje még világosban, a vége sötétben, a lámpák fényénél repesztett – Balogh János volt közülük a leggyorsabb, mindössze egy tizeddel előzte meg azonban Ollé Sándort. A közönség körülbelül 130 autót láthatott, s bár a verseny egy ideig állt (a 254-es rajtszámú autó elsodort két sportbírót, akik könnyebb sérülésekkel megúszták), összességében remek volt a hangulat.

20. VREDESTEIN MISKOLC-RALI, AZ OB 1. FUTAMA
Prológ. Abszolút sorrend: 1. Balogh János, Holczer Dániel (Dynamic Rally Team, Mitsubishi Lancer Evo9) 1:01.2, 2. Ollé, Tóth Zs. (AS-Rallyesport Europe, Ford Fiesta S2000) 1:01.3, 3. Botka, Mihalik 1:01.4 és Spitzmüller, Laczkó (Pro Race Sport, Mitsubishi Lancer Evo9) 1:01.4

 

Legfrissebb hírek

Péntektől már „élesben” száguldanak a párosok Veszprém környékén

Egyéb autó-motor
2025.05.08. 20:17

Herczig Norbert: A hazai pálya mellettünk szól

Egyéb autó-motor
2025.05.07. 20:13

Csomós Miklós: Nem feltétlenül a leggyorsabb nyer majd

Egyéb autó-motor
2025.05.06. 23:19

Turán Frigyes új autóval az országos bajnokság éllovasaként áll rajthoz Veszprémben

Egyéb autó-motor
2025.05.05. 20:12

Rovanperä győzött a Kanári-szigetek ralin

Egyéb autó-motor
2025.04.27. 16:03

Turán nyerte meg az idénynyitót; drogfogyasztás miatt zártak ki egy párost

Egyéb autó-motor
2025.04.06. 17:16

A hétvégén Diósgyőrben kezdődik az országos ralibajnokság

Egyéb autó-motor
2025.04.03. 15:24

Rali ob: Turán Skodára váltott és esélyesként vág neki az idénynek

Egyéb autó-motor
2025.04.02. 11:09
Ezek is érdekelhetik