MotoGP: Lorenzo vállában elhajlott a titániumlemez - videó

Vágólapra másolva!
2013.07.12. 19:09
Hiába volt Jorge Lorenzo a leggyorsabb a gyorsaságimotoros-világbajnokság Német Nagydíjának első szabadedzésén, a másodikon egy bukás következtében megsérült, így nem állhat rajthoz a versenyen.

Lorenzo péntek délelőtti remeklése már önmagában kisebb csodának számított, hiszen két hete a hollandiai Assenben kulcscsonttörést szenvedett. Az akkori műtétje során a vállába helyezett titániumlemez a mostani bukása során meghajlott, és a spanyol versenyző az újabb operáció mellett döntött, péntek este hazautazik Barcelonába.

A Német Nagydíjat tehát biztosan kihagyja, de veszélybe került a részvétele a jövő heti Laguna Seca-i GP-n is. Lorenzo a második helyen áll a világbajnokságon, kilenc ponttal lemaradva az éllovas Dani Pedrosa mögött.

A második szabadedzésen a Sachsenringen a német Stefan Bradl futotta a legjobb időt (1:22.030).

A pénteki tréningeken Lorenzón kívül Cal Crutchlow, Andrea Dovizioso és Nicky Hayden is nagyot bukott, de az ő versenyüket ez nem sodorta veszélybe.

GYORSASÁGIMOTOROS-VB, NÉMET NAGYDÍJ, 2. SZABADEDZÉS
MOTOGP
1.Stefan BradlnémetGresini Honda1:22.030
2. Dani Pedrosa spanyol Honda 1:22.239
3. Marc Márquez spanyol Honda 1:22.251
Legfrissebb hírek

Elöntötte az árvíz a MotoGP-versenyhelyszínt – videó

Egyéb autó-motor
3 órája

Gyorsaságimotoros-vb: Marc Márquez a sprint után a főfutamot is megnyerte

Egyéb autó-motor
2025.03.02. 11:56

Marc Márquezé a pole és a sprintfutam a MotoGP idénynyitóján

Egyéb autó-motor
2025.03.01. 09:53

Gyorsaságimotoros-vb: kihagyja az szezonnyitót a címvédő Jorge Martín

Egyéb autó-motor
2025.02.24. 19:50

Jorge Martín gyógyul, ott lesz a MotoGP idénynyitóján

Egyéb autó-motor
2025.02.15. 13:42

Hatalmasat esett a teszten, megoperálják a MotoGP címvédőjét

Egyéb autó-motor
2025.02.05. 14:17

Farkas Kevin új csapatban és a Magyar Nagydíjon Moto3-ban is indul a HUMDA támogatásával

Egyéb autó-motor
2025.02.03. 16:44

MotoGP: hiába nyert Bagnaia, taktikus versenyzéssel Martín lett a világbajnok

Egyéb autó-motor
2024.11.17. 14:55
Ezek is érdekelhetik