Rali-vb: Solberg nem kapott állást, bajnok nélkül a mezőny

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.12.04. 14:51
null
Solberg alól kihúzták a csapatát, másikat meg nem talált (Fotó: Reuters)
A 2003-as világbajnok Petter Solberg nem versenyez többet a rali-világbajnokságban, mivel eddigi csapata, a Ford kivonult a sorozatból, másik istállóhoz pedig nem sikerült leszerződnie. A 38 esztendős norvég pilóta – aki a Subaru volánja mögött nyert vb-t – kedden bejelentette: 15 év és 188 futam után szomorúsággal tölti el, hogy be kell fejeznie versenyzői pályafutását.

 

 

„Örültem volna, ha még néhány évig vezethetek, de be kellett látnom, hogy jövőre már nincs helyem a WRC-ben – közölte Solberg. – Korábban azt mondtam, ingyen is versenyeznék, fizetni viszont nem fogok azért, hogy rajthoz állhassak."

A Ford októberben jelentette be, hogy gazdasági nehézségek miatt a következő idénytől már nem vesz részt a rali vb-n. Solberg távozása azt is jelenti, hogy jövőre egyetlen korábbi világbajnok sem küzd a trófeáért, az elmúlt kilenc idényben bajnok francia Sébastien Loeb (Citroën) ugyanis nem minden viadalon áll majd rajthoz.

Legfrissebb hírek

Tizedszer nyerte meg a Monte-Carlo ralit Ogier

Egyéb autó-motor
2025.01.26. 16:47

Thierry Neuville győzött az Akropolisz ralin

Egyéb autó-motor
2024.09.08. 18:10

Rali-vb: Ogier vezérletével kettős Toyota-siker Horvátországban

Egyéb autó-motor
2024.04.21. 16:37

Kalle Rovanperä nyerte meg Kenyában a Szafari ralit

Egyéb autó-motor
2024.03.31. 15:38

Rali-vb: Neuville megakadályozta Ogier 10. győzelmét

Egyéb autó-motor
2024.01.28. 16:20

Rali-vb: jövőre nem indul az összes futamon a címvédő

Egyéb autó-motor
2023.11.20. 15:26

Rali-vb: Evans sikerével zárult az idény Japánban

Egyéb autó-motor
2023.11.19. 11:10

Közép-Európa rali: Rovanperä megvédte vb-címét

Egyéb autó-motor
2023.10.29. 16:30
Ezek is érdekelhetik