Tereprali ob: Zapletal nyert, egy olasz motoros meghalt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.07.01. 13:52
A magyar színekben induló Miroslav Zapletal nyerte meg a hétfutamos tereprali ob harmadik, lengyelországi versenyét, a Baja Carpathiát, amelyet vasárnap halálos baleset miatt félbe kellett szakítani.

A szerencsétlenül járt olasz motorosra, Andrea Brunodra, aki az UEM motoros-quados tereprali Európa-bajnokság mezőnyében indult, a mögötte érkező versenyző talált rá, életét azonban már a kiérkező mentősök sem tudták megmenteni.

Az ob-futamon Zapletal mögött a szintén magyar színekben versenyző, ugyancsak cseh Zdenek Porizek végzett a második, és Fazekas Károly a harmadik helyen.

A Stalowa Wola térségében lebonyolított viadal össztávja 511 kilométer volt, ebből 357 km a mért szakasz. Szombaton két szelektív szakaszt, összesen 264 kilométert teljesített a mezőny, majd vasárnap újabb két szakasszal (238 km) fejeződött be a futam.

TEREPRALI OB, 3. VERSENY
1. Miroslav Zapletal (BMW) 2:12:21 ó
2. Zdenek Porizek (Hummer) 2:18 perc hátrány
3. Fazekas Károly (BMW) 6:26 p h.

Legfrissebb hírek

Tereprali ob: magyar győzelemmel zárult a Riverside Baja

Egyéb autó-motor
2023.05.07. 12:16

Tereprali ob: jövőre is hatfutamos lesz az idény

Egyéb autó-motor
2021.11.16. 12:43

Tereprali ob: magyar páros a dobogón abszolútban

Egyéb egyéni
2021.11.07. 15:33

Tereprali ob: Miroslav Zapletal nyert Kalocsán

Egyéb autó-motor
2021.09.26. 16:01

Tereprali ob: Zapletal nyert, Gyimóti második Nagykállóban

Egyéb autó-motor
2021.07.11. 15:24

Tereprali ob: lengyel, cseh és szlovák sikerek a nyírádi idényzárón

Egyéb autó-motor
2019.11.10. 20:07

Tereprali ob: rekordszámú, 57 induló a nyírádi idényzárón

Egyéb autó-motor
2018.11.09. 10:17

Tereprali ob: három tized döntött Fekete és Szalay között

Egyéb autó-motor
2014.06.06. 20:03
Ezek is érdekelhetik