Talmácsi a szupersport-világbajnokságon?

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2012.06.05. 21:48
null
Talmácsit hamarosan a Prorace színeiben láthatjuk?
Címkék
Talmácsi Gábort 2010-ben láthattuk legutóbb világbajnokságon motorozni, s néhány hónappal később úgy tűnt, a 125 köbcentis kategória világbajnoka végleg búcsút int a motorozásnak (persze itt a profi vb-s karrierről beszélünk), s ennek jegyében az idén négy kerékre váltott – az országos ralibajnokság futamain száguld. (Eddig két versenyen és egy árokjáráson van túl – ez a tanulóéve.)

 

De akkor hogy kerül Talmácsi Gábor neve a szupersport-világbajnokság hétvégi, misanói futamának nevezési listájára?

Az előzetes lista nyilvános, megjegyzésként annyi szerepel rajta, hogy Talma a sérült Lukas Peseket helyettesíti az olasz pályán (a Prorace színeiben), amelyről kellemes emlékei vannak, 2008-ban ugyanis futamgyőzelmet aratott Misanóban. A neve mögött a listán egy 600 köbcentis Honda szerepel, ami nem lenne számára teljesen idegen, hiszen hasonlóval versenyzett legutóbbi világbajnoki szezonjában a Moto2-es kategóriában.

Az ügy külön érdekessége, hogy ugyanebben a sorozatban száguld állandó résztvevőként a Team Toth alakulat két tagja, Tóth Imre és Németh Balázs, akik már eddig is szorgalmasan gyűjtögették a pontokat, sőt pályafutása legjobb vb-eredményét elérve Tóth negyedik hellyel is büszkélkedhet.

Az ügyben természetesen megpróbáltuk megkérdezni Talmácsi Gábort is, ám a pilóta nem volt elérhető, a menedzsmentje sem megerősíteni, sem megcáfolni nem akarta a hírt, ám eközben a motorkari.cz holnap már tényként közölte, hogy a magyar versenyző nyolc versenyre leszerződött a cseh csapathoz, sőt, járt az istálló prágai központjában és a Hondát is kipróbálta Brnóban. Ha így van, érdekes hétvégének nézünk elébe.

Legfrissebb hírek

Oroszországban a magyar válogatott elleni meccsről írnak, az MLSZ cáfol

Magyar válogatott
18 perce

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
26 perce

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
43 perce

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
1 órája

NS: több árushelyen nem lehetett Nemzeti Sportot vásárolni

Egyéb egyéni
1 órája

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
1 órája

Herczig Norberték megnyerték a Nova Gorica-ralit

Egyéb autó-motor
1 órája

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik