Hepehupás, technikás bemelegítő szakasz Kapuváron

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2012.05.11. 21:41
null
Korda Erik volt a leggyorsabb magyar a bemelegítő szakaszon (Fotó: Szántó Frigyes)
Címkék
Bemelegítésnek elég rázós volt. Hepehupás pályán zajlott a kapuvári ob-futam első szelektív szakasza, amely elég hosszú volt (38 km) ahhoz, hogy bemelegedjenek a párosok, és elég technikás, hogy kellemesen elfáradjanak a pénteki nap végére. Noha ez a szakasz valószínűleg semmiről sem döntött (hiszen a viadal java még hátra van), azért mindenki igyekezett jó tempót diktálni.

 

A leggyorsabb a Miroslav Zapletal, Marton Maciej kettős volt – „Zapi" ezúttal a Hummerrel szállt harcba, de úgy látszik, neki teljesen mindegy, hogy Hummer vagy BMW, egyformán gyors minden típussal. Nem véletlenül lett hetedik a Dakar-ralin.

Mögötte Korda Erik érkezett új navigátorával, Czeglédi Péterrel, akivel nagyon hamar sikerült összeszoknia – nem csoda, hiszen mindketten rutinos rókák.

„Semmi gond nem volt közöttünk, az első néhány kilométeren összhangba kerültünk, utána pedig siettünk, hiszen ezért jöttünk. Nem mondom, hogy ami a csövön kifért, mert maradt benne legalább tíz százalék, de azért így sem volt rossz" – mondta Korda, s alighanem a mezőny nagy része egyetért vele, vagy legalábbis szívesen cserélne.

Mögötte a címvédő Fazekas Károly, Horn Albert kettős érkezett, amely rögtön az első kanyarban túlcsúszott, ami ugyanis az itinerben 600 méterre volt írva a rajt után, az már 450-nél „megérkezett", úgyhogy lehetett fékezni, tolatni, satöbbi, ami ilyenkor szokás.

„Szétrázta a lelkünket az autó, olyan hepehupás volt az út. Vettünk egy nagy levegőt, és bent tartottuk, amíg csak tudtuk, mert úgy kevésbé fájt" – mondta Fazekas, aki persze továbbra is a győzelemre hajt, már csak azért is, mert ha nyer, ingyen mehet a Selyemút-ralira, ami hatalmas lehetőség számára. (Persze, ez igaz a többi versenyőre is: aki még nem járt az orosz sivatagi viadalon és a legjobban szerepel Kapuváron, nem kell nevezési díjat fizetnie.)

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős az ötödik helyről várja a folytatást, s a tavalyelőtti bajnok nem kifejezetten elégedett. Azt mondja, érezte, hogy nem tudta felvenni a ritmust.

„Az elején jól mentünk, de aztán Laci szólt, hogy óvatosabban, s bár ez megszokott kettőnk között, most valahogy kiestem a ritmusból és nem is tudtam felvenni a szakasz végéig. Éreztem, hogy nem megfelelő a tempó és a végén az eredmények is azt mutatták, hogy alaposan eltángáltak minket, de mi ez ha nem kihívás?! Innen szép nyerni!" – mosolygott az Opel Dakar Team pilótája, Szalay Balázs, amihez navigátora, Bunkoczi László annyit tett hozzá, ez a dobálós pálya nem kifejezetten a „nagyobb testű" Antarának volt való, de hát ettől (is) szép a tereprali, hogy változatos, s hogy ismeretlen terepeket kell meghódítani.

A Rábaköz-kupa szombaton öt szelektív szakasszal folytatódik.

TEREPRALI, XLAVINA RÁBAKÖZ-KUPA
Az állás 1 szelektív szakasz után: 1. Miroslav Zapletal, Marton Maciej (cseh, Hummer) 25:22, 2. Korda, Czeglédi (Korda Racing, Nissan Pickup) 52 másodperc hátrány, 3. Fazekas, Horn (4x4 Off Road Club, BMW X5) 1:18 perc h.
Legfrissebb hírek

Oroszországban a magyar válogatott elleni meccsről írnak, az MLSZ cáfol

Magyar válogatott
17 perce

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
25 perce

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
42 perce

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
1 órája

NS: több árushelyen nem lehetett Nemzeti Sportot vásárolni

Egyéb egyéni
1 órája

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
1 órája

Herczig Norberték megnyerték a Nova Gorica-ralit

Egyéb autó-motor
1 órája

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik