Fazekas jól sprintelt az idénynyitó első szakaszán

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2012.04.13. 19:44
null
Fazekas jól kezdett (Fotó: Szabó Miklós – archív)
Címkék
Fazekas Károly és Horn Albert ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta: a bajnoki címvédő lendületből megnyerte az idénynyitó ob-futam első, pénteki szakaszát, amely ugyan még csak afféle bemelegítés volt (15 kilométert tettek meg a párosok), de presztízs szempontból persze azért számított.

„Nem mehetünk még egy kört?" – kérdezte Fazekas Károly a célban. S nemcsak azért ért fülig a szája, mert megnyerte a szezon első szelektív szakaszát, hanem azért is, mert végre vége a téli szünetnek és elrajtolt az országos bajnokság.

Fazekaséknak sikerült a legjobban a bemelegítés, tíz másodperccel voltak gyorsabbak Korda Eriknél, akinek viszont ennyit tud a Nissanja. „Ebben már egy centi tartalék sem volt, ha még többet kockáztatunk, annak borulás lett volna a vége" – mondta Korda, aki ugyancsak tíz másodpercet vert rá a harmadikként érkező Szalay Balázsra.

A Dakar-menő pilóta az előtte végzőkkel ellentétben délután nem járta be a pályát, azt mondta, szerinte nem ezen a szakaszon dől majd el a verseny, a neheze még hátravan. „Bemelegítésnek jó volt" – mondta a tavalyelőtti bajnok Szalay, aki az idén csak néhány versenyen indul, de amelyiken rajthoz áll, azt szeretné megnyerni.

Vannak ezzel így még néhányan rajta kívül is.

Ezen a napon a szakágvezető, Varga Imre végzett negyedikként, míg az augusztus óta első versenyét futó Rónai Péter az ötödik helyről várja a folytatást.

Kilenc szakaszuk lesz még arra szombaton és vasárnap, hogy megmutassák, mit tudnak. Csak arra kell figyelniük – és ez mindenkire vonatkozik –, hogy ettől az évtől kezdve új szabályok vannak érvényben, a nemzetközi szövetség döntése értelmében nem lehet 170 km/órás sebességnél gyorsabban közlekedni a pályán (biztonsági okokból hozták meg ezt a korlátozást) mert az büntetést von maga után.

TEREPRALI OB
AQUA-PALACE-KUPA, AZ OB 1. FUTAMA, HAJDÚSZOBOSZLÓ
Abszolút sorrend 1 szelektív szakasz után: 1. Fazekas Károly, Horn Albert (BMW X5) 8:49, 2. Korda, Tóth Gy. (RTL Motorsport Klub, Nissan Pickup) 10 másodperc hátrány, 3. Szalay, Bunkoczi (Opel Dakar Team, Opel Antara RR) 20 mp h.

 

Legfrissebb hírek

Oroszországban a magyar válogatott elleni meccsről írnak, az MLSZ cáfol

Magyar válogatott
17 perce

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
25 perce

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
42 perce

Visszatérhet az úszók, atléták és tornászok közös Eb-je

Úszás
59 perce

NS: több árushelyen nem lehetett Nemzeti Sportot vásárolni

Egyéb egyéni
1 órája

Távozik a Ferencváros Európa-liga-ellenfelének edzője – hivatalos

Európa-liga
1 órája

Herczig Norberték megnyerték a Nova Gorica-ralit

Egyéb autó-motor
1 órája

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik