Debrecen: egyedülálló egyetemi E-sport Központ nyílt

P. I.P. I.
Vágólapra másolva!
2022.11.11. 14:23
null
Egyedülálló egyetemi E-sport Központ nyílt Debrecenben (Fotók: Kovács Péter)
Elkészült a Debreceni Egyetem E-sport Központja, amely hazánk legnagyobb és kifejezetten csak az e-sport céljait szolgáló oktatási és sportlétesítménye. Debrecenben az NB I-es labdarúgás kapcsán ismét a nemzetközi porondról beszélnek egy ideje, de lehet, hogy hamarabb lesz világsztárjuk a számítógépek előtt?!  

 

A központot a debreceni Nagyerdei Stadion épületegyüttesében hívták életre, az átadóünnepségét pedig pénteken tartották meg. Speciális intézményről van szó, több teremmel és szobával külön játékegységekre osztva, s még helyet kapott benne egy közvetítői állás is, amely hangszigetelt és akármilyen háttér a kommentárok mögé varázsolható.

Csaknem háromszázmillió forintból hoztuk létre ezt a hazánkban egyedülálló létesítményt”–mondta el az átadóünnepségen Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja, aki hozzátette,egy régóta megálmodott létesítménnyel gazdagodott most a város.“Elsősorban oktatási célokat szolgál majd ez az új központ, amellyel tulajdonképpen a stadion külső karéját teljesen be is lakta az egyetem”–folytatta.

 

Az eseményen részt vettHankó Balázs felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár is, aki elmondta, mindig jó érzéssel érkezik meg Debrecenbe, hiszen a cívisvárosi egyetemen folyó munka szerinte példamutató országos szinten is, ráadásul nemcsak az oktatás területén, hanem a sportban és most már az e-sportban is. Utóbbi kettőt szerinte érdemes egybe kötni, a lehetőség a cívisvárosban ezentúl adott, reméli, hogy sokan élnek vele, s fogunk még hallani a DVSC vagy a DEAC e-sport-szakosztályának versenyzőiről.

Az átadáson elhangzott, hogyaz e-sport túlmutat a szimpla játékon, hiszenserkenti az agyi kapacitást, a gondolkodást, az új létesítményben pedig már profi körülmények között fejleszthetik mindezen képességeiket a debreceni hallgatók. Az ünnepség zárásaként Lóczi Lászlóné Kovács Marianna, a DEAC ügyvezetője arról beszélt, hogy a DEAC e-sport- szakosztályának megalakulása óta várták ezt a pillanatot. „Van olyan versenyzőnk, aki világszinten is ér el dobogós eredményeket, megérdemlik ezek a sportolók a profi körülményeket.”

 

Legfrissebb hírek

Fellélegezhetnek Újpesten, a Puskás Akadémia sikerével matematikailag is benn maradtak a lila-fehérek

Labdarúgó NB I
23 órája

Legyőzte a tizenegyest hibázó DVSC-t, továbbra is az aranycsata részese a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
Tegnap, 16:35

Bognár György megdöntheti Marco Rossi Fradi elleni győzelmi sorozatát is

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 15:34

1.1 milliárd forintot kapott 14 magyar klub a játékosok válogatottbeli szereplése után

Minden más foci
2025.05.08. 14:32

Máté Csaba: Borbély Balázst hagyták dolgozni a Győrnél, és ennek meg is lett az eredménye

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 19:39

Újra 12 edzőváltás az NB I-ben, a DVSC két csúcsot is megdöntött

Labdarúgó NB I
2025.05.07. 12:24

Csapatot talált magának a Debrecennel szerződést bontó támadó

Minden más foci
2025.05.06. 07:51

Az MTK 11-est hibázott, a Debrecen fontos pontokat vesztett hazai pályán

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 17:26
Ezek is érdekelhetik