Galacs Gábor: A műszaki hátrányt bátorsággal pótoljuk!

Vágólapra másolva!
2014.04.01. 11:49
null
Galacs Gábor 2014-ben is dobogóra állna
Galacs Gabi mindent megtett annak érdekében, hogy egyszer bajnok lehessen. Tavaly megérdemelten a dobogó tetejére állhatott, hiszen családja és barátai segítségével, minimális költségvetéssel gazdálkodva építették fel az évet és valósították meg álmaikat.



Drifted.hu: – Hogyan sikerült 2013-ban a dobogó tetején végezni?
Galacs Gábor:
Az előző évre az volt a cél, hogy az első öt közé kerüljek. Szerencsére év közben elég jól teljesítettem a versenyeket, így sikerült megszereznem az első helyet, ami természetesen nagyon-nagyon jó érzés!

– Kik azok, akiknek ezt a sikert köszönheted?
Köszönettel tartozom az egész csapatnak és természetesen a családtagoknak, akik végig mellettem voltak és biztattak minden pillanatban.

– A télen gőzerővel bütyköltétek az autót. Milyen munkákat terveztetek?
Változtattunk rajta, mert szerencsére egy cég nagyon sokat segít nekünk, így végre kompresszoros lesz az autó.

 

– Technikai téren nehéz lépést tartani a mezőnnyel?
Az ilyen mértékű fejlesztéseknél sajnos nagyon nehéz. Mi sajnos kis költségvetésből gazdálkodunk az egész idény alatt. Vannak az enyémnél sokkal erősebb autók, de úgy vélem, a műszaki hátrányt mindig bátorsággal pótoljuk. Mindig odatettük magunkat, ez így is marad.

– Mik a terveid erre az idényre?
A válasz egyszerű, ismét szeretnék dobogóra állni!

– Mi az, amitől egy drifter jó?
Szerintem akkor jó driftpilóta valaki, ha tízből tízszer ugyanúgy le tudja fűzni a pályát, és minimális hibákat követ el.

– Van olyan pilóta, akivel még nem kerültél párba, és szívesen mennél egy tsuisót vele?
Az elmúlt évek során sok-sok tsuisót mentem már. Szívesen megyek bárkivel bárhol, mert a sportból a tsuiso tetszik nekem a legjobban, ezt tartom a legjobb részének.

– Miért lett épp lila az autó?
Próbáltuk az autót olyan színűre festeni, ami még nincs a mezőnyben és nem is szokványos. Úgy gondolom, ezzel a lilával sikerült mindkét elvárásunknak eleget tenni.

Drifted Országos Drift Bajnokság: http://www.facebook.com/driftedhu

Legfrissebb hírek

Képek: két driftelő autós felszántotta a bátaszéki sportpályát

Egyéb egyéni
2022.06.21. 16:49

„A nagy álmunk az, hogy világversenyt hozzunk Nagyhalászba”

Egyéb autó-motor
2020.07.17. 11:25

Videó: különleges karácsonyfa-díszítés Szocsiban

Egyéb autó-motor
2019.12.25. 18:33

Videó: nincsenek kezei, mégis félelem nélkül száguld a pályán

Egyéb autó-motor
2017.02.18. 20:29

Videó: a tanulóautót Porschéra cserélték, ez az eredménye!

Egyéb autó-motor
2015.12.04. 15:06

Autósport: a világ elitjében a magyar driftbajnok

Drift
2015.04.29. 12:56

Drift: Végső Összecsapás most hétvégén!

Drift
2014.09.17. 11:45

Rekordsebesség várható a tököli drift Eb-n

Drift
2014.08.15. 15:34
Ezek is érdekelhetik