csupasport banner

Buder nővér kilencven felett is aktív

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2021.10.08. 14:10
null
Címkék
Az Iron Nun becenéven ismertté váló Buder apácanővér 91 esztendősen is triatlonozik, pedig májusban súlyos balesetet szenvedett, igaz, amint felépült, folytatta a sportolást.

„Én, inspiráló?! Nem tudom, miért vannak úgy oda. Én csak egy apró öregasszony vagyok, aki teszi a dolgát. Ennyi az egész…” – idéztük Buder nővért a 2018-ban megjelent cikkünkben. És az Iron Nun becenéven ismert triatlonista apáca azóta is csak „teszi a dolgát”, azaz továbbra is aktívan sportol. Pedig már elmúlt kilencvenegy éves. Ennyi idősen a legtöbb embernek eszébe nem jut a futás, főleg nem a triatlonozás, őt azonban az sem tántorította el, hogy idén májusban leesett a kerékpárjáról, és súlyos sérüléseket szenvedett.

„Eltört a vállam, a kulcscsontom és négy bordám” – idézte őt a triathlete.com. Ám ahogy felépült, folytatta is a sportolást, ami már több mint negyven éve az élete része. Ahogyan arról már írtunk, negyvennyolc évesen kezdett el triatlonozni, miután az egyik rendtársa megemlítette neki, hogy a sport milyen jó hatással van a testre és a lélekre. És azóta közel négyszáz triatlonversenyt teljesített.

Legutóbb tavaly szeptemberben indult egy coloradói versenyen, ahol a szervezők miatta nyitották meg a kilencven éven feletti korosztályt.

A célba érése a Youtube-on megtekinthető, és a felvételeken is jól látszik, mennyire szeretik őt versenyzőtársai, és milyen sokan készítenek vele közös fotót. Bár elmondása szerint nagyon hideg volt a víz, és több sérüléssel is bajlódott, de eszébe sem jutott, hogy ne fejezze be a versenyt.

 

 

„Imádok a természetben lenni – mondta. – És minden egyes alkalommal, amikor kísértést érzek, hogy feladjam, eszembe jut, milyen sok embert tudok ezzel motiválni, és ez elég erőt ad a folytatáshoz.”

Címlapfotó: Daniel Karmann/Getty Images

CSAK EGY KATTINTÁS, ÉS MÁRIS BÖNGÉSZHETI CÍMLAPUNKAT: ÖTVEN-HATVAN CIKK, FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ TARTALOM!

Legfrissebb hírek

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
5 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
6 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
6 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
6 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
6 órája

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
6 órája

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
7 órája
Ezek is érdekelhetik