Birkózó-vb: Szmolka technikai tussal kikapott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.23. 12:55
A magyarok közül utolsóként 72 kilós hölgyek mezőnyében szereplő Szmolka Nikoletta mutatkozott be, a 2013-as Ázsia-bajnok Naszanburma Ocsirbat ellen lépett szőnyegre, és a nagyobb tudású, képzettebb ellenfele a második menet elején alakította ki a technikai tushoz szükséges tízpontos különbséget.

A magyarok közül utolsóként 72 kilós hölgyek mezőnyében szereplő Szmolka Nikoletta mutatkozott be, a 2013-as Ázsia-bajnok Naszanburma Ocsirbat ellen lépett szőnyegre, és hamar tusveszélyes helyzetbe került, amiből kimenekült ugyan, de így is 4 pontos hátrányba került. Ráadásul mongol ellenfele túlfeszítette a karját, ami után ápolni kellett a magyar lányt.

A PEAC versenyzője azonban nem adta fel, és ugyan még a szünet előtt újabb két pontot csinált rajta mongol. A második menet alig kezdődött azonban el, amikor Ocsirbat egy földre vitelért kapott négy pontot, amivel véget is ért a mérkőzés, Szmolka technikai tussal kikapott.

BIRKÓZÓ-VB
NŐK
72 KG
NYOLCADDÖNTŐ
Naszanburma Ocsirbat (mongol)
–Szmolka Nikolett 10–0

 

Legfrissebb hírek

Fritsch Róbert: Ebben van még bőven!     

Birkózás
Tegnap, 9:21

Vitek Dárius: Szerintem Mirzazadehet is elkaphatom!

Birkózás
2025.09.27. 09:45

Losonczi Dávid keresztszalagja elszakadt, így vállalta a vb-bronzmeccset

Birkózás
2025.09.23. 16:40

Birkózó-vb után: Európa leszakadt, mi teljesítettük a minimumelvárást

Birkózás
2025.09.23. 07:30

Losonczi Dávid kikapott a kirgiztől, ötödik helyen végzett a világbajnokságon

Birkózás
2025.09.21. 19:36

Itt aztán minden történt! Szőke Alex 5:5-ös meccsen kikapott, vb-ötödik Zágrábban

Birkózás
2025.09.20. 19:33

Losonczi óriási küzdelemben kikapott az iránitól a vb-elődöntőben, bronzmeccses

Birkózás
2025.09.20. 17:41

Losonczi Dávid elődöntős, Szőke Alex bronzmeccses a vb-n

Birkózás
2025.09.20. 12:06
Ezek is érdekelhetik