Birkózó-vb: misét celebráltak a budapesti vb tiszteletére

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.10.28. 18:53
Szentmisét celebráltak a Szent István-bazilikában a vasárnap zárult budapesti birkózó-világbajnokság tiszteletére.

A vb hírlevele szerint a misén jelen volt Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke, Schmitt Pál NOB-tag, volt köztársasági elnök, Németh Szilárd, a Magyar Birkózószövetség elnöke és Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, továbbá Varga János olimpiai bajnok birkózó, Komáromi Tibor háromszoros világbajnok birkózó és Farkas Tibor, a Magyar Birkózószövetség főtitkára.

A misét követően az altemplomban megemlékeztek a 2010-ben elhunyt olimpiai bajnok birkózóról, Polyák Imréről. Németh Szilárd beszédében hangsúlyozta: a háromszoros világbajnok Polyákot nemcsak az eredményei, hanem a mérhetetlen kitartás és mély elhivatottság emelte ki a többiek közül. Az elnök távollétében is köszöntötte az olimpiai bajnok özvegyét és sajnálatát fejezte ki, hogy nem lehetett ott személyesen.

Legfrissebb hírek

Bácsi Péter: Az előzetesen elvártak szerint teljesítettünk, ez volt a realitás

Birkózás
2024.10.31. 16:24

Galambos Ramóna: Mindent kiadtam magamból, ez most ennyire volt elég

Birkózás
2024.10.30. 19:15

Galambos Ramóna az ötödik helyen végzett a birkózó-vb-n

Birkózás
2024.10.30. 18:25

Galambos Ramóna bronzmeccses a birkózó-vb-n

Birkózás
2024.10.30. 11:08

Szilvássy Erik: Most nem bírtam el ezt a terhet

Birkózás
2024.10.29. 22:13

Szilvássy Erik nagy napja: világbajnoki döntőbe jutott Tiranában!

Birkózás
2024.10.28. 19:15

Bácsi Péter: Bízom benne, hogy ez Szilvássy Erik vb-je lesz!

Birkózás
2024.10.28. 09:10

Óriási taps, megható pillanatok, Losonczi Dávid mégis világbajnok!

NSO Tv Egyéni sportok
2023.11.15. 16:21
Ezek is érdekelhetik