A nagy dobás – Deák Zsigmond jegyzete

Minden és mindenki elrepült. Egyrészt az a kilenc nap, ameddig az egész tartott, másrészt azok a versenyzők is, akiket ellenfelük légi útra indított. Egy szó, mint száz, véget ért minden idők legnagyobb birkózó-világbajnoksága, a sportág hetedik budapesti vb-je. Nenad Lalovics, a nemzetközi szövetség elnöke szerény elvárást támasztott: ez legyen az eddigi legjobb! Ha most azt mondom, az is lett, joggal kapnám a kritikát, hogy hazabeszélek, de mivel épp maga Lalovics úr mondta, javaslom, ne vitatkozzunk vele.

A rajt előtt ugyanezeken a hasábokon azt a véleményemet osztottam meg, hogy az előkészületek, a szervezés, a logisztika, a kísérő programok remélt kiváló minősége önmagában még nem jelent sikeres világversenyt, emlékezetes nagy dobást. Ehhez maguk a részt vevő magyar sportolók tehetik hozzá a magukét érmek, értékes helyezések formájában, mert sokkal inkább erre fogunk emlékezni évek, évtizedek múlva, nem arra, hogy milyen flottul mentek a dolgok a rendezés során.

Nos, birkózóink megcselekedték, amit megkövetelt a haza. Egy arany-, két ezüst- és egy bronzérem, valamint négy ötödik hely a tiszteletre méltó mérleg, s a kötöttfogású pontverseny második pozíciója. Bácsi Péter harmincöt évesen jutott fel újra a csúcsra, a vb marketingeseinek telitalálata, hogy épp az ő egyik korábbi látványos dobásából kreálták az esemény reklámját, illetve óriásplakátját. Lőrincz Tamás és Korpási Bálint menetelése, majd heroikus döntőbeli helytállása kalapemelést érdemlő, csakúgy, mint Barka Emese újabb hazai vb-dobogója. De még az ötödikek is hősként küzdöttek, Sastin Marianna kilenc hónappal kisfia születése után, Németh Zsanett súlyos térdsérülést szenvedve, Kiss Balázs utolsó erőtartalékait felélve, Olejnik Pavlo új hazáját is híven szolgálva.

Igen, a haza fogalma többedszer kerül elő, nem véletlenül. Sok minden más mellett főképp ezért érdemes ugyanis világversenyt rendezni, hogy kipirult arcú magyar kisfiúk és kislányok, a jövő birkózóreménységei, sportbarátai, szurkolói láthassák testközelből a mieinket, szelfizhessenek velük, aláírást kérhessenek tőlük, örök élményt kapva és nyújtva nekik. Mert mindenki, aki ott volt a telt házas Papp László Budapest Sportarénában az elmúlt kilenc nap alatt, a sikerek mellett erre a torokszorító érzésre, csodás közösségi élményre fog emlékezni, amíg csak él.

S ez sportágtól független. Úgyhogy 2019-ben felkészül az asztalitenisz, a kajak-kenu, az öttusa, a vívás a maga hazai vb-jével, a maga torokszorításával.