Gyász: elhunyt a japánok olimpiai bajnok birkózólegendája

Vágólapra másolva!
2025.07.19. 16:15
null
Obara Hitomi a londoni dobogó tetején (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Birkózószövetség bejelentette: 44 évesen elhunyt a nyolcszoros világbajnok, 2012-ben a londoni olimpiai játékokon is diadalmaskodó japán kiválóság, Obara Hitomi.

Gyászol az egyetemes és a japán sport: pénteken, 44 éves korában, egyelőre ismeretlen körülmények között elhunyt Obara Hitomi egyszeres olimpiai és nyolcszoros világbajnok birkózó. 

A nemzetközi szövetség honlapjának beszámolója szerint leánykori nevén, Szakamotóként 2000 és 2008 között hat vb-címet nyert a nők 51 kilogrammos súlycsoportjában, majd egy súlycsoporttal feljebb lépett, hogy bekerüljön a japánok olimpiai csapatába, de a hazai válogatón kikapott a kategória egyeduralkodójától, a háromszoros olimpiai bajnok Josida Szaoritól, így lemaradt a pekingi játékokról.

Ezt követően visszavonult, majd visszatért 48 kilósként, új súlycsoportjában kétszer – 2010-ben és 2011-ben – lett világbajnok, 2012-ben a londoni olimpián pedig csúcsra ért.

Obarát januárban nevezték ki a japán női nemzeti csapat edzőjének a női birkózás egyetlen négyszeres olimpiai bajnokával, Icso Kaorival együtt.

 

Legfrissebb hírek

Sándor György Mezey Györgyről: „Talpig úriember volt, ízig-vérig profi”

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:35

Fehérváron gyertyagyújtással emlékeznek Mezey Györgyre

Labdarúgó NB II
2025.10.08. 15:25

Gyász: elhunyt a legendás sportújságíró és riporter, Kopeczky Lajos

Egyéb egyéni
2025.10.03. 17:17

Súlyosan megsérült a pályán, 21 évesen elhunyt az Arsenal korábbi akadémistája

Angol labdarúgás
2025.09.25. 21:44

Lőrincz Tamás ismét bekerült a Nemzetközi Birkózószövetség sportolói bizottságába

Birkózás
2025.09.24. 12:52

Gyász: a pályán lelte halálát az argentin rögbis

Egyéb egyéni
2025.09.18. 11:48

90. életévében elhunyt Robert Redford

Egyéb egyéni
2025.09.16. 15:24

Gyász: elhunyt az Eb-bronzérmes súlyemelő, Lénárt Ferenc

Egyéb egyéni
2025.09.15. 11:37
Ezek is érdekelhetik