A mi szempontunkból különösen fontos mérkőzéssel indult a harmadik versenynap programja az X-Bionic Sportközpontban: a szabadfogású 74 kilogrammosok vigaszágán a kétszeres világbajnoki ezüstérmes, a legutóbbi négy Európa-bajnokság győztese, így hazai közönség előtt már biztosan csalódott, szlovák színekben szereplő Taimuraz Salkazanov az egykor ugyancsak orosz színekben versenyző, most északmacedónként szőnyegre lépő Raszul Sapijevvel találkozott. A papírforma érvényesült, Salkazanov nyert, így ő mérkőzhet meg az esti programban Eb-ötödik sportolónkkal, Kuramagomedov Muraddal a bronzéremért.
Remek győzelemmel nyitottuk a női programot, az Eb-ötödik, U23-as Eb-bronzérmes Szenttamási Róza küzdelmes meccsen, passzivitási ponttal, levitellel és kiléptetéssel 4:1-re verte a fehéroroszok U23-as Eb-ötödik helyezettjét, Alekszandra Bulavát. Nem pihenhetett sokat honfitársunk, bő félórával később a negyeddöntőben volt jelenése, amelyben a világ- és Európa-bajnoki bronzérmes Tatiana Debien túl nagy falatnak bizonyult, 10:0-ra győzött a rivális. Ha délután bejut a döntőbe, Szenttamásiért csütörtökön a bronzmérkőzésen szoríthatunk.
Európa-bajnoki ezüstérmesünk, Bognár Erika (59 kg) kiemeltként vágott neki a versenynek, így rögtön a negyeddöntőben léphetett szőnyegre, mégpedig a hozzá hasonlóan Eb-második, emellett vb-bronzérmes lengyel Jowita Wrzesien ellen. Az első menetben Wrzesien passzivitási ponttal vezetést szerzett, Bognár azonban gyönyörű négypontos levitellel fordított. A második felvonást nagyon megnyomta a lengyel, folyamatosan támadott, a Vasas kiválóságának résen kellett lennie. Kitolással és újabb passzivitási ponttal zárkózott a rivális, de Bognár a lehető legjobbkor indított ellentámadást, mögékerüléssel 6:3-ra módosította az állást, s mint kiderült, ezzel a végeredményt is beállította. A hölgyek mindent kiadtak magukból, az utolsó sípszó után hosszú másodpercekig feküdtek a szőnyegen. De a lényeg: Bognár Erika szerda délután az elődöntőben bizonyíthat, mégpedig a junior-világbajnok, U23-as Eb-második orosz Anasztaszija Szidelnyikova ellen.
A háromszoros U23-as Eb-harmadik Szabados Noémi (68 kg) ugyancsak kiemeltként, a negyeddöntőben lépett szőnyegre, a csehek Eb-ezüstérmese, világbajnoki harmadik helyezettje, Adéla Hanzlícková állt vele szemben. Az első menetben passzivitási ponttal és gánccsal indított levitellel hárompontos előnyre tett szert Hanzlícková, és a második három percben kiválóan védekezett. Szabados mindahány indítását megfogta, tehetetlen volt az FTC birkózója. Az utolsó másodpercekben remek húzással szerzett két pontot, a rivális az indítás előtt azonban belefogta – hiába a magyar challenge, elveszítettük, 6:2-es cseh sikerrel zárult a mérkőzés. Szabados Noéminek csütörtökön a vigaszágon szurkolhatunk, ha Hanzlícková az elődöntőben legyőzi az ukrán származású, román színekben versenyző világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes Katerina Zelenihet.
Ami a szerda esti programot illeti: a szabadfogású helyosztókon Kuramagomedov Murad mellett Eb-ezüst- és bronzérmesünk, az ezúttal a 125 kilogrammosok között szereplő Bajcajev Vlagyiszlav is bizonyíthat, a bronzéremért meccsel az U23-as vb-második, U23-as Eb-győztes fehérorosz Dzianisz Hramjankuval.
EURÓPA-BAJNOKSÁG, SOMORJA
Szerda
Női birkózás
55 kg. Selejtező: Szenttamási Róza–Bulava (független egyéni induló) 4:1. Negyeddöntő: Debien (francia)–Szenttamási 10:0
59 kg. Negyeddöntő: Bognár Erika–Wrzesien (lengyel) 6:3
68 kg. Negyeddöntő: Hanzlícková (cseh)–Szabados Noémi 6:2