Kuramagomedov és Bajcajev ötödik Somorján

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
• Somorja
Vágólapra másolva!
2025.04.09. 19:06
Kuramagomedov Murad az ötödik helyen zárt Somorján (Fotó: MBSZ/Róth Tamás)
A szabadfogású Kuramagomedov Murad (74 kg) és Bajcajev Vlagyiszlav (125 kg) az ötödik helyen végzett a Somorján zajló birkózó Európa-bajnokság szerdai versenynapján.

Nagyon nehéz feladat várt a kedden két győztes és egy vesztes mérkőzést maga mögött tudó Kuramagomedov Muradra, aki azért lépett szőnyegre szerda este az X-Bionic Sportközpontban, hogy a kétszeres világbajnoki ezüstérmes, négyszeres Európa-bajnok, szlovák színekben versenyző Taimuraz Salkazanovot legyőzve karrierje során először dobogóra állhasson világversenyen.

Az első menetben óvatos birkózást mutattak be a felek, Kuramagomedov valamivel passzívabb volt, vele szemben rendelték el a 30 másodperces aktivitási időt, ami alatt nem sikerült akciót végrehajtania (0:1). A folytatásban nagyobb iramra kapcsoltak a sportolók, Salkazanovot is figyelmeztették, hogy ha nem tesz bele többet, hasonlóan szankcionálhatják, mint az első menetben Kuramagomedovot. Salkazanov vette a lapot, megindult, rögtön kihasznált az apró egyensúlyvesztést, és kitolta birkózónkat (0:2). Nem sokkal később ugyanezt megismételte, ezzel beállítva a 3:0-s végeredményt. Kuramagomedov Murad hitetlenkedve a szőnyegen térdelt, s a fejét rázva konstatálta, hogy az ötödik helyen zárta az Európa-bajnokságot.

Eb-ezüst- és bronzérmesünk, az ezúttal a 125 kilogrammosok között szereplő Bajcajev Vlagyiszlav is bizonyíthatott, a bronzéremért meccselt az U23-as vb-második, U23-as Eb-győztes fehérorosz Dzianisz Hramjankuval. Kiválóan kezdett Bajcajev, passzivitási ponttal és kiléptetéssel 2:0-s előnyre tett szert. A második menetben is jól mozgott, de Hramjanku új lendületre kapott, passzivitási ponttal szépített, majd billentéssel lepte meg sportolónkat (2:3), akinek így idő hiányában kapkodnia kellett, s még egy átemelésre is rászaladt: 5:2-es vereség és ötödik hely lett a vége.

EURÓPA-BAJNOKSÁG, SOMORJA
Szerda
Szabadfogás
74 kg. A 3. helyért: Salkazanov (szlovák)–Kuramagomedov Murad 3:0
125 kg. A 3. helyért: Hramjanku (független egyéni induló)–Bajcajev 5:2
Női birkózás
55 kg. Selejtező: Szenttamási Róza–Bulava (független egyéni induló) 4:1. Negyeddöntő: Debien (francia)–Szenttamási 10:0
59 kg. Negyeddöntő: Bognár Erika–Wrzesien (lengyel) 6:3. Elődöntő: Szigyelnyikova (független egyéni induló)–Bognár 6:0
68 kg. Negyeddöntő: Hanzlícková (cseh)–Szabados Noémi 6:2

A szerdai versenynap dobogósai és magyar helyezései
61 kg. Európa-bajnok: Zavur Ugujev (független egyéni induló, orosz), 2. Arszen Harutjunjan (Örményország), 3. Zelimhan Abakarov (Albánia) és Andrij Dzselep (Ukrajna).
74 kg. Eb: Csermen Valijev (Albánia), 2. Zaurbek Szidakov (f. e. i., orosz), 3. Taimuraz Salkazanov (Szlovákia) és Aghanazar Novruzov (Azerbajdzsán), 5. Kuramagomedov Murad.
86 kg. Eb: Magomed Ramazanov (Bulgária), 2. Mahemedhabib Kadzsimahamedu (f. e. i., fehérorosz), 3. Osman Göcen (Törökország) és Artur Najfonov (f. e. i., orosz). 
92 kg. Eb: Dauren Kuruglijev (Görögország), 2. Osman Nurmagomedov (Azerbajdzsán), 3. Mirjani Majsuradze (Grúzia) és Feyzullah Aktürk (Törökország).
125 kg. Eb: Giorgi Meshvildishvili (Azerbajdzsán), 2. Szolomon Manasvili (Grúzia), 3. Dzianisz Hramjanku (f. e. i., fehérorosz) és Kamil Kosciolek (Legyelország), 5. Bajcajev Vlagyiszlav

 

Legfrissebb hírek

A Nemzeti Színházban emlékeztek meg a KIMBA növendékei a holokausztról

Birkózás
54 perce

Kötöttfogásban holtversenyben a negyedik legjobb Eb-eredmény a somorjai

Birkózás
1 órája

Losonczi Dávid: Egyszer meg kell nyernem az olimpiát!

Birkózás
10 órája

Bácsi Péter szerint az érem nélküli párizsi olimpiának is köszönhető a jó szereplés a birkózó Eb-n

Birkózás
Tegnap, 21:00

Lőrincz Viktor szerint jó úton járnak a magyar birkózók

Birkózás
Tegnap, 10:05

Lévai Levente 19 évesen Európa-bajnok!

Birkózás
2025.04.13. 19:08

Alekszanjan visszalépett, Szőke Alex Európa-bajnoki bronzérmes!

Birkózás
2025.04.13. 17:34

Szőke Alex bronzmeccses – három birkózónkért szoríthatunk helyosztón vasárnap!

Birkózás
2025.04.13. 16:15
Ezek is érdekelhetik