A Nemzeti Színházban emlékeztek meg a KIMBA növendékei a holokausztról

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2025.04.15. 20:18
null
A Nemzeti Színházban jártak a KIMBA növendékei (Fotó: KIMBA/Varga Zsombor)
A holokauszt magyarországi áldozatainak április 16-i emléknapja alkalmából, kedden különleges darabot tekintettek meg a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) növendékei a Nemzeti Színházban.

A Kazán István Kamaraszínház „Auschwitzi Napló” című holokauszt-monodrámája és az Ávinu együttes – A túlélés dallamai autentikus zsidó liturgikus dallamokat játszó együttes közös emlékműsorára a Kaszás Attila Teremben került sor kedden. 

A telt házas eseményt mintegy száz ifjú birkózó tekintette meg a helyszínen, s a stábtagok mellett velük volt a KIMBA alapítója, a Magyar Birkózók Szövetségének (MBSZ) elnöke, Németh Szilárd is.

Németh az előadás megkezdése előtt beszédet mondott, felhívva a figyelmet arra, hogy hasonló szörnyűség nem ismétlődhet meg újra. Mindemellett arra is kitért, a darab különösen fontos, hiszen elengedhetetlen, hogy a mai fiatalok is teljesen tisztában legyenek a történelem fekete fejezeteivel, így a holokauszt részleteivel is.

 

Legfrissebb hírek

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
13 órája

Fókusz: repültek a szőnyegen

Képes Sport
Tegnap, 18:25

Birkózás a békéért: 6–4-re verték az oroszok az amerikaiakat a KIMBA-n

Birkózás
2025.07.22. 09:16

Bácsi Péter: Házigazdái lehetünk a legnívósabb UWW-rangsorversenynek

Birkózás
2025.07.22. 09:04

Két-két kötöttfogású ezüst- és bronzérem a budapesti UWW-rangsorverseny záró napján

Birkózás
2025.07.20. 20:05

Losonczi, Szabados és Vitek ezüstérmes az UWW-rangsorversenyen

Birkózás
2025.07.19. 20:18

Bognár Erika megnyerte a Polyák Imre–Varga János-emlékversenyt!

Birkózás
2025.07.18. 19:57

„Mégsem kilencven!” – Sike András hatvanéves

Birkózás
2025.07.18. 07:50
Ezek is érdekelhetik