Birkózás: Szenttamási Róza bronzérmes Zágrábban

KRASZNAI BENCEKRASZNAI BENCE
Vágólapra másolva!
2025.02.06. 20:38
Szenttamási Róza bronzérmet szerzett a zágrábi rangsorversenyen (Fotó: MBSZ/Róth Tamás)
Szenttamási Róza (55 kg) bronzérmével és a 97 kilogrammos szabadfogású Végh Richárd ötödik helyével folytatták birkózóink szereplésüket a Zágrábban zajló UWW-rangsorversenyen.

Négy honfitársunkért szoríthattunk a Zagreb Arenában zajló UWW-rangsorverseny csütörtöki versenynapján, a női 55 kilogrammosok között ráadásul két magyar hölgy is próbára tette magát. A junior Eb-ezüstérmes Szenttamási Róza, valamint az ugyancsak junior Eb-második, U20-as vb-harmadik Terék Gerda egyazon ágra került. A negyeddöntőben mindketten vereséget szenvedtek, előbbi a vb-bronzérmes kanadai Samantha Stewarttal, míg utóbbi a junior Európa-bajnok azeri Elnura Mammadovával nem bírt.

Az azeri kikapott a kanadaitól az elődöntőben, ezzel eldőlt, hogy Szenttamási léphet szőnyegre a bronzéremért, Mammadova ellen. A magyar kiválóság remekül birkózott, 2:21 perc alatt, 5:0-s vezetésnél tusolta ellenfelét, ezzel megszerezve küldöttségünk második zágrábi érmét.

Nem lehet azt mondani, hogy az U23-as Európa-bajnoki bronzérmes Végh Richárd (97 kg) jó sorsolást kapott. A negyeddöntőben az olimpiai és háromszoros világbajnok amerikai Kyle Snydertől kapott ki, legyőzője döntőbe jutott, Végh így bronzmeccses lett, ott a szlovák színekben versenyző vb-harmadik Batyrbek Tsakulovval mérte össze a tudását, ez a mérkőzés is vereséggel zárult, a magyar sportoló tehát az ötödik helyen végzett.

A 92 kilogrammos Angyal Krisztiánnak egy meccs jutott, a grúz Juza Cercvadze technikai tussal megverte őt.

BIRKÓZÁS
UWW-RANGSORVERSENY, ZÁGRÁB
Csütörtök
Szabadfogás. 92 kg: Cercvadze (grúz)–Angyal 10:0. Győztes: Amirhosszein Firuzpurbandpej (iráni), 2. Osman Nurmagomedov (azeri), 3. Michael Macchiavello (amerikai) és Abubakr Abakarov (azeri), …14. Angyal Krisztián. 97 kg. Negyeddöntő: Snyder (amerikai)–Végh 11:0. Bronzmérkőzés: Tsakulov (szlovák)–Végh 10:0. Gy: Kyle Snyder (amerikai), 2. Abolfazl Babalo (iráni), 3. Batyrbek Tsakulov (szlovák) és Jonathan Aiello (amerikai), 5. Végh Richárd
Női birkózás
55 kg. Negyeddöntő: Mammadova (azeri)–Terék 13:9, Stewart (kanadai)–Szenttamási 10:4. Bronzmérkőzés: Szenttamási–Mammadova 5:0-nál tus. Gy: Tatiana Debien (francia), 2. Samantha Stewart (kanadai), 3. Szenttamási Róza és Areana Villaesusa (amerikai), …7. Terék Gerda

 

Legfrissebb hírek

Bajcajev és Muszukajev is a vigaszágra vár a zágrábi vb-n

Birkózás
3 órája

Rekordszámú magyar kiemelttel kezdődik szombaton a birkózó-vb

Birkózás
Tegnap, 16:37

Losonczi Dávid: Már nem arra megyek, hogy mindenkit agyonverjek

Birkózás
Tegnap, 11:24

Minden idők legjobb veterán birkózó-világbajnokságát rendeznék meg Tatabányán

Birkózás
2025.09.08. 20:08

„De semmi teher, mi?!” – visszakérdezett a regnáló világ- és Európa-bajnok Losonczi Dávid

Birkózás
2025.09.08. 15:01

Jó hangulatban készülnek a magyarok a birkózó vb-re

Birkózás
2025.09.08. 13:30

A fiatalok menedzselése szűkített a vb-csapat létszámán

Birkózás
2025.09.04. 13:10

Megkezdődött az ötödik tanév a KIMBA-n

Birkózás
2025.09.03. 17:29
Ezek is érdekelhetik