Címzetes egyetemi tanári címet kapott Hegedüs Csaba

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2024.07.01. 09:54
null
Címzetes egyetemi tanári címet kapott Hegedüs Csaba (Fotó: MBSZ)
A Tokaj-Hegyalja Egyetem címzetes egyetemi tanári címet adományozott Hegedüs Csabának. A magyar birkózás 75 éves legendája az adományozást tanúsító oklevelet a múlt hétvégén vehette át a felsőoktatási intézmény sárospataki diplomaosztó ünnepségén – áll a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) hírlevelében.

 Az indoklásban egyebek között az szerepel, a cím megérdemeltségét „a birkózásban, valamint általában a sporttudományok művelésében kiemelkedően sikeres munkásságával a sárospataki neveléstörténeti hagyományokba illeszkedő módon kétséget kizáróan bizonyította”.

Hegedüs Csaba olimpiai (1972), világ- (1971) és kétszeres Európa-bajnok (1976, ’77), azon hat magyar birkózó egyike tehát, akik megcsinálták a sportági „Grand Slamet”. Edzőként, szövetségi kapitányként is rendkívül sikeresen működött, később huszonhárom éven át elnökként irányította az MBSZ-t, tagja volt a nemzetközi szövetség elnökségének, két olimpia technikai igazgatójaként is dolgozott. A Mr. Tus-sportiskola alapítója, számos szakkönyv szerzője, jelenleg a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) nagykövete, szakmai főtanácsadója.

 

 

Legfrissebb hírek

Fotók: minden idők legjei – veterán birkózó-világbajnokság

Képes Sport
15 órája

Magyar ezüstérem az újvidéki grappling-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.10.18. 15:16

NS-jótékonyság: amerikai veterán birkózók a Bethesda kórházban

Birkózás
2025.10.18. 08:53

NS-képeslap: új otthont kaptak az abonyi birkózók

Birkózás
2025.10.17. 08:43

Doppingolt a vb-érmes orosz Irina Ologonova, másfél évig nem birkózhat

Birkózás
2025.10.16. 15:34

Visszavonul a japánok kétszeres olimpiai bajnok birkózója

Birkózás
2025.10.13. 11:18

Dajka Zsolt és Nunajev Juszup aranyérmes a veterán birkózó-világbajnokság záró napján

Birkózás
2025.10.12. 20:18

Két magyar aranyérem a veterán birkózó-világbajnokságon

Birkózás
2025.10.12. 08:33
Ezek is érdekelhetik