Birkózás: Szőke Alex arany-, Takács István ezüstérmes a rangos Thor Mastersen

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.03.03. 13:10
Szőke Alex (jobbra) remekelt a rangos versenyen (Fotó: Róth Tamás/MBSZ)
Húsz ország (a magyarok és a házigazda dánok mellett litván, moldovai, szerb, norvég, horvát, román, amerikai, holland, svájci, észt, cseh, olasz, lett, finn, német, svéd, lengyel és ukrán versenyzők is szőnyegre léptek) részvételével rendezték meg a hagyományosan rangos Thor Masters kötöttfogású nemzetközi viadalt Nykobing Falster városában – tudtuk meg a magyar szövetség hírleveléből.

A speciális lebonyolításnak köszönhetően (csoportokra osztják a résztvevőket) jellemzően sokat kell birkózni, három honfitársunk közül ketten hat-hat mérkőzést vívtak. A vb-ezüstérmes Szőke Alex (97 kg, ESMTK) ráadásul mindet megnyerte, így a dobogó tetejére állhatott, pedig moldovai, norvég, litván és három német riválisa mindegyike volt helyezett valamilyen felnőtt vagy korosztályos világversenyen. A döntőben ráadásul visszavágott a német Lucas Lazogianisnak a tavalyi U23-as vb-n elszenvedett vereségért.

A tavalyi Európa-bajnok Takács István (87 kg, BHSE) svájci, német, finn, amerikai és lengyel ellenfélen át verekedte e magát a fináléba, ahol ezúttal kikapott az Eb-nyertes, vb-2. dán Turpal Bisultanovtól. A harmadik magyar, az U20-as Eb-győztes Tösmagi Attila (77 kg, ESMTK) két vereséggel kiesett.

 

Legfrissebb hírek

„Mégsem kilencven!” – Sike András hatvanéves

Birkózás
5 órája

Bajcajev Vlagyiszlav ötödik helyével indítottunk a BOK-csarnokban

Egyéb egyéni
16 órája

Csütörtökön kezdődik a Polyák Imre–Varga János-emlékverseny

Birkózás
2025.07.16. 20:10

„A budapesti UWW-rangsorverseny olyan lesz, mint egy mini-vb”

Birkózás
2025.07.14. 13:15

Együttműködési megállapodás a külügyminisztérium és a KIMBA között

Birkózás
2025.07.07. 13:17

Birkózás: a Lévai testvérek katonai világbajnokok lettek

Birkózás
2025.06.28. 13:52

A magyar birkózás legendája, Kovács István 75 éves lett

Birkózás
2025.06.27. 06:32

Az év legnagyobb és legfontosabb itthoni birkózóversenye jön júliusban

Birkózás
2025.06.26. 16:38
Ezek is érdekelhetik