Belga becsinált illata terjeng

2471092 24710922471092 2471092
Vágólapra másolva!
2013.11.27. 14:11
Soros ellenfelünk a Bl idei egyik leggyengébb csapata, tehát jogos elvárás a győzelem, viszont a baj az, hogy akármi is történjék, a továbbjutási...

Soros ellenfelünk a Bl idei egyik leggyengébb csapata, tehát jogos elvárás a győzelem, viszont a baj az, hogy akármi is történjék, a továbbjutási esélyeink úgy is egészen parányiak. Magunknak köszönhetjük, hisz ha az Olympiakoszt sikerült volna legyőzni legalább egyszer, akkor még mindig a saját kezünkben lehetne a sorsunk. Soros ellenfelünk a Bl idei egyik leggyengébb csapata, tehát jogos elvárás a győzelem, viszont a baj az, hogy akármi is történjék, a továbbjutási esélyeink úgy is egészen parányiak. Magunknak köszönhetjük, hisz ha az Olympiakoszt sikerült volna legyőzni legalább egyszer, akkor még mindig a saját kezünkben lehetne a sorsunk.

A Bl továbbjutás helyett ismét egy Európa liga-béli kaland körvonalazódik előttünk, a szerkesztőségből pedig egyedül én gondolom úgy, hogy még az is jobb, mint ha kiesnénk. Persze érthető a kollégák szempontja, hiszen úgy lehetne teljes erővel a bajnokságra koncentrálni és végre lenyomhatnánk a mostanában igencsak gyengélkedő Portót (1-1 otthon az Austria Wien ellen? Ez komoly? Nyehehehe!), de akkor az egyszeri szurkoló, mint amilyen én is vagyok, halálra unná magát, hisz azért mégis csak jobb, ha a Vitória Setúbal és az Arouca között hétköznap játszik egy kicsit komolyabb ellenféllel is a csapat.

Na de ne temessük magunkat még ennyire, hisz történhetnek csodák. Pusztán annyi kéne, hogy lemészároljuk az Anderlechtet ma, az Olympiakosz pedig kapjon ki Párizsban. Ez eddig még reális, viszont a következő fordulóban a görögöknek otthon kéne szívniuk ettől a több sebből is vérző Anderlechttől, míg nekünk a Da Luzban kötelező volna ütni a valószínűleg B csapattal felálló PSG-t. Nem egy egyszerű forgatókönyv és nem is érdemes erősen bizakodni abban, hogy bejön, viszont ezt a 6 pontot innentől hozni kell, nincs mese.

Nemanja Matic

a hétvége hőse

Az a baj, hogy még a válogatott szünet előtt elkezdett jól játszani a csapat, de a kéthetes szünet után megint csak egy olyan meccset játszottunk a Bragával, amit jobb lesz elfelejteni, még akkor is, ha a sovány győzelemmel mi lettünk a forduló győztesei (a Porto csak ikszelt otthon a Nacionallal, így előnyük már csak egy pont). Ha nincs Matic magánprodukciója, akkor kesereghetnénk megint, ráadásul teljesen jogosan, mert nem érdemeltünk győzelmet. Az Anderlecht talán egy kicsivel gyengébb a Bragánál, de olyan játékkal, amilyet a hétvégén bemutattunk, nem fogunk elérni Brüsszelben semmit.

Két nagyon fontos emberünk hiányzik majd. Az egyik Cardozo, aki jó formában van és akkor is szállítja a gólokat, ha a csapat semmit sem játszik - na ő most lesérült. A másik pedig Siqueira, aki állandó veszélyt tud jelenteni a bal oldalon az ellenfél számára. Jogosan tehető fel tehát a kérdés, hogy miben bízhatunk? Nos, először is abban, hogy nem a borzalmasan gyengén teljesítő Lima lesz a kezdőcsatár, hanem mondjuk Rodrigo (úgyis Lima lesz), másodszor pedig, hogy a hétvégi meccs csak egy érthetetlen kilengés volt, ami után minden visszatér a rendes kerékvágásba.

Famate5 és Gomes88 ma este a helyszínen fogják végigizgulni a meccset, szóval már csak ezért is ajánlom a csapatnak, hogy tegyék oda magukat rendesen.

A meccs 20:45-kor kezdődik, streameket mindenki talál a szokásos helyen.

Legfrissebb hírek

A Real Madrid hetekig nem számíthat Alexander-Arnold játékára

Spanyol labdarúgás
2025.09.17. 12:52

Valami nem stimmelt Guirassy mezével a Juventus ellen – kép

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 10:03

Kiakadt a Marseille edzője a Real Madrid második tizenegyese miatt

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 08:33

Julián Álvarez nem játszik a Liverpool elleni BL-meccsen

Bajnokok Ligája
2025.09.16. 13:32

Minden út Budapestre vezet – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.09.15. 22:48

A Midtjylland, a Malmö, a Genk és a Braga is nagy előnyt szerzett az El-selejtező playoffkörében

Európa-liga
2025.08.21. 22:53

Zalazar duplájával rendezte le a Braga a CFR-t; történelmet írt a finn bajnokcsapat

Európa-liga
2025.08.14. 23:00

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50
Ezek is érdekelhetik