Érett már ez a megnyilvánulás, csak hát Witsel Oroszországba távozása borította az elsődleges elképzeléseket. Mégiscsak a legfontosabb láncszem volt, és kellett idő bőven ahhoz, hogy véget érjen a céltalan kóválygás, és elkezdhessem megfogalmazni egy olyan játékos búcsúposztját, aki tisztában volt a Benfica mez értékével, és aki valóban megérdemli.
Kedves Javier!
Emlékszem, 2009 nyarán csatlakoztál hozzánk. Nem voltál csúcsformában, annyi önbizalmad volt, mint Jimbónak a csajozáshoz, ami nem csoda, hiszen mocskosul fájhatott már a segged a sok ücsörgéstől, hiszen az azelőtti hat szemeszter nagy részét mindenhol töltötted, csak ott nem, ahol kellett volna, a pályán.
Mert figyeltelek. Bizony. Vannak játékosok, akiknek nem kell a kedvenc csapatodban futballoznia, hogy csodáld, vagy csak szimplán nézd, figyelemmel kövesd a pályafutását. 19 évesen kezdődött az európai kalandod, nem is akárhol, hanem napjaink egyik legjobb csapatában, a Barcelonában. Akkor közel sem volt világverő a katalán alakulat, ezt nyilván te is tudod, de ez a legkevésbé neked róható fel, hiszen 3 idény alatt közel 50 gólt szereztél a bajnokságban. Aztán történt valami. Rijkaardot kinevezték, nem kellettél neki, a folyamatos kölcsönadások pedig olyan szintű lejtmenetbe helyezték a karriered egyre több sérüléssel tarkítva, ami szinte egyedülálló.
Kezdődött a monacói szenvedéssel. Ott még játszogattál folyamatosan, csak a gólok nem igazán jöttek. Várjunk csak! Ne haragudj, Sevillában jól csapattad. 22 meccsen 10 gól, Uefa-Kupa győzelem, ha nincsenek a sérülések, még eredményesebb lehetett volna az az idényed. Aztán a szerződésed utolsó évét perememberként lehúztad gránátvörös-kékben, mielőtt a másik hispán gigászhoz, a Real Madridhoz kerültél volna. "Új hely, új remények, na majd most megmutatom, hogy nem felejtettem el futballozni!" Ismerem az érzést, valamennyi sportoló átélte, akiről A pontban lemondtak, de B pontban láttak fantáziát és lehetőséget ígértek. Ígértek. Pont. Megkaptad? Kurvára nem kaptad meg. Ugyan elmondhatod magadról majd egyszer az unokáknak a verandán, hogy igen, én márpedig futballoztam a Barcában és a Realban is. De ennyi. Ha tudod előre, hogy mi vár rád Madridban, nem írsz alá, az tuti.
Madrid lett életed következő és utolsó A pontja. Az újabb B pont pedig a Benfica, és itt kezdtél igazán érdekessé válni a világ összes benfiquistájának, köztük nekem is. A szurkoló őszinte, mindig. Hazudnék, ha azt mondanám, nem voltak kétségeim, hiszen a Riverben és a Barcában fantasztikus szezonjaid voltak 2004-ig, aztán jött az előbb boncolgatott törés. Eltelt 5 év, nem voltam biztos benne, hogy a bekkek még mindig izzadhatnak, akár egy sereg csatakos kanca, akkor is hiába üldöznének.
Utólag könnyű okoskodni, de az első idényben a csapat bajnok lett, te pedig alapemberként, jó játékkal háláltad meg a bizalmat. Minden sorozatot figyelembe véve közel 20 gólt szereztél, köztük a szezon egyik legfontosabb találatát, győztest gólt a Porto elleni derbin. Cardozóval együtt az utóbbi évek legveszélyesebb és legeredményesebb csatárduóját alkottátok. Sokan talán nem hittek már benned, leírtak, de bebizonyítottad, hogy ha van bizalom, akkor van önbizalom, már-már régi fényedben tündököltél kedvenc játszópajtásoddal, a kis Bohóccal az oldaladon.
A második évedre nem sok minden változott, pár góllal ugyan kevesebbet szereztél, de a csapat sem élete szezonját futotta. Tulajdonképpen amennyit visszaesett a Benfica, annyival szereztél kevesebb gólt, nem volt gond ezzel, Roberto védett, és minden szurkoló tisztában volt vele, hogy ez mit jelentett...
A probléma az elmúlt évben kezdődött. A szurkoló, mint mondtam, őszinte. Mindig. A harmadik szezonodra játékrendszert váltottunk, amiben nem volt számodra hely. Nem lettél rosszabb játékos, de az annyiszor említett bizalom, ami két évig megkérdőjelezhetetlen volt, a harmadik évre megsemmisült. Anélkül pedig nem megy. Sosem panaszkodtál, szerettél itt játszani, mert ennek ellenére aláírtad a szerződéshosszabbítást jövő nyárig. Mit gondoltam? Nem értettem. Ne érts félre, soha nem veled semmi problémám, egyszerűen tudtam, hogy nem fogsz többet játszani, és ezt te is tudtad, ebben biztos vagyok. Két évig fontos játékosunk voltál, de a játékrendszer változása, valamint a fiatalok gőzmozdonyként történő berobbanása véget vetett ennek. Majd beláttad, hogy 30 évesen semmi keresnivalód a kispadon vagy éppen a lelátón, ami teljesen rendben van, a klubnál sem gördítettek akadályt a távozásod elé.
Nincs más hátra, mint valamennyi benfiquista nevében megköszönni ezt a 3 évet, és szívből kívánom, hogy megmutasd a Malaga mezében, hogy mindig van egy új B pont, mindig van új esély. Mert vannak játékosok, akiknek nem kell a kedvenc csapatodban futballozniuk. Figyelni foglak.