Ez az igazi arcunk!

Azt hiszem könyvet kell írnom. Lehetetlen egy posztban visszaadni azt, hogy mit érez egy szurkoló, amikor sokszorosan lebecsült csapata végre emelt fővel berobog Európa legjobb nyolc csapata közé. Gólerős hosszabbítások mindkét félidőben, és egy katarktikus vég: Benfica-Zenit 2-0.
Azt hiszem könyvet kell írnom. Lehetetlen egy posztban visszaadni azt, hogy mit érez egy szurkoló, amikor sokszorosan lebecsült csapata végre emelt fővel berobog Európa legjobb nyolc csapata közé. Gólerős hosszabbítások mindkét félidőben, és egy katarktikus vég: Benfica-Zenit 2-0.

Talán elmaradt ez a párharc a várakozásoktól. Külsősként biztosan bosszantana, hogy a Zenit nem volt hajlandó focizni, a Benfica meg elszórakozta a helyzeteit, de jelen pillanatban ez egyáltalán nem tud foglalkoztatni. Egy nagyobb lefedettségű csatornán egyébként is volt egy nevekben, és látványban is szórakoztatóbb meccs, így megragadom az alkalmat, hogy a külsősöknek is megtiltsam a panaszkodást, és csak a Zenit drukkereknek engedélyezzem(van ilyen Magyarországon?).

Mi biztosan nem fogunk orrot lógatni. Összeszedni is nehéz, hogy hány emlékezetes pillanata volt a tegnapi meccsnek, én személy szerint este nem is tudtam nekiállni ennek a posztnak, mert csak összefüggéstelen örömkönnyek folytak volna le a monitorotokon, teljesen érthetetlen sorrendben sorolva Nélson Oliveirától Luisaoig a hősöket.

Ojjojojojojjjjj!

Most kicsit megpróbálok konszolidáltabb lenni, ha már Nélson Oliveira végső tőrdöfésénél volt olyan szerencsém, hogy nem fejeltem be az ölemben heverő laptop kijelzőjét. Rá is vagyunk most szorulva, hogy kicsit nyugodtabban értékeljünk: a bajnokságbeli érthetetlen összeomlás után most visszahoztuk a szezont, de érdemes körbenézni a várható ellenfelek között is: csupa olyan csapatot találunk, aki vagy régebb óta építi csapatát, vagy sokkal több pénzből.

Búslakodni nincs okunk: két eddigi legveretesebbnek tűnő ellenfelünk, a Zenit és a Manchester United például mindkét kritériumnak megfelelt, azaz régebb óta építkezik, és több pénzből is teszi. Mégis mindketten legfeljebb az MP3 lejátszójukon hallgatják szeptemberig a Bajnokok Ligája himnuszt...

Nehéz úgy a jövőbe nézni, hogy nem Bajnokok Ligája serleget látunk benne, így irreálisnak tűnő vállalások helyett inkább tényleg foglalkozzunk a tegnapi meccsel! Megérdemelnék a fiúk, hogy minden pályára lépő egy külön posztot kapjon, hiszen mindenkinek minden mozdulata örökre az emlékeinkbe égett, kénytelenek vagyunk mégis egészében szemlélni a csapatot.

A meccs előtt számomra például külön fejfájást okozott, hogy a mostanában amúgy is igen ingatag Luisao mellé epizódszereplőt kell rakni Garay sérülése miatt. Bevallom, láttam már magam előtt ahogy hasra esnek egymás lábában Jardellel, egy pillanatra pedig még az is bevillant, hogy másodperceken belül máris érkezik az ilyen téren igen megbízható Emerson, és elvégez egy szívkatéterezést páros lábbal rajtuk. Persze nem is hittem benne, hogy vannak jobb lehetőségek, Miguel Vítor olyan kis csököttnek tűnik egy vállasabb legény mellett, Capdevila meg nem volt felkészülve egy gyorsvonat megállítására a szélen.

Nem jöttek be a vízióim: Luisaoról még Egri Viktor is elismerte, hogy tanárként viselkedett tegnap, az UEFA honlapján ő lett a meccs embere(mármint Luisao), Jardel abszolút Garay-quality volt, a két szélső védő meg védekezésben, és támadásban is ura volt a helyzetnek. Egy ilyen meccsen, amikor az ellenfél barna gatyában bóklászik a pályán, akkor ennek pont elégnek is kellett lennie a sikerhez.

Mi rátettünk egy lapáttal: minden támadásunk dübörgő tankok közeledésének hatását keltette, még akkor is, ha gálánsan vaktöltényekkel tüzeltünk. Tizenöt lövésünkből mindössze hat talált kaput, ami tekintve, hogy sokszor nulla ellenállást mutatott a Zenit, igen kis szám. Persze két gól így is mindenre elég volt...

Két csatárunk, Cardozo és Rodrigo kivételével nem is lehetett okunk a panaszra, szélső poszton pedig tovább fájhat Jorge Jesus feje: Gaitán kihagyhatatlan, mert mindig benne van egy villanás, Bruno César tegnap fantasztikus lendülettel vitte a csapatot, Nolito pedig úgy szállt be, ahogy egy igazi csodacserének azt kell.

Mégis Axel Witselre kell rásütnöm a meccs embere jelzőt. Javi Garciával tökéletesen kedvezett nekik Howard Webb már-már veszélyesen kemény játékot engedő stílusa, és miközben hátul egy belga hentes volt, addig elöl a legelegánsabb brüsszeli csokoládémanufaktúrák üzletvezetőjeként mutogatta portékáját, és oktrojálta társaira a jobbnál jobb passzokat. Többek között Maxi gólja előtt ő a tizenhatoson belül egy kipattanót képes volt egyből odasarkazni a társának, így nem tudok mást mondani: a higgadtság és az elegancia egy tökéletes ötvözetét láthatjuk hétről hétre.

Továbbjutottunk, na. Mit kell ezen ragozni?! Aki nem benfiquista az úgysem fogja megérteni, hogy mit érzünk, aki meg igen, az szerintem nem tudja már hova fokozni az élményt. A legrangosabb európai kupák(értsd: BEK, BL) történetében tizenhetedszer jutottunk a legjobb nyolc közé, ennél jobb statisztikákat pedig csak a Bayern München, és a Real Madrid tud felmutatni...

Amennyiben nem jött át, hogy mit is érzünk, beszéljenek a képek:

Gaitánt gyilkolták rendesen...

...de nem kellett őt félteni.

Ahogy Maxit sem: oda-vissza betalált!

Ilyen az, amikor áttörik egy lelki gát.Meg ilyen!

Ezt a pillanatot nem hiszem, hogy valaha elfelejtjük...

Itt meg már nem volt ember, aki ne Nélsonnal együtt örült volna.Meanwhile in Russia

Olasz elegancia...Még sok ilyet, fiúk!