A Rijeka vagy a Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele a BL-selejtezőben, ha túljut a Noán

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.07.21. 12:10
Kiderül, ki lehet a Ferencváros ellenfele, ha továbbjut a BL-ben (Fotó: Getty Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni központjában hétfőn 12 órától sorsolják ki a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének lehetséges párosításait. A sorsolás alakulása folyamatosan frissülő cikkünkben olvasható.
Bajnokok Ligája
2025.07.21. 09:28

FCSB, Ludogorec, Dinamo Kijev – szűkült a Ferencváros lehetséges BL-ellenfeleinek listája

A Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének sorsolását délben, az Európa-ligáét egykor, a Konferencialigáét pedig kettőkor tartják.

Az UEFA nyoni székházában kisorsolták a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőfordulójának párosításait, ahol a Ferencváros is érdekelt volt.

A zöld-fehéreknek ehhez először túl kell jutniuk az örmény Noan, és amennyiben ott lesznek a harmadik fordulóban, úgy idegenben kezdik a párharcot, az ellenfél a horvát Rijeka vagy a bolgár Ludogorec lesz.

Az elmúlt tíz évben az FTC mindkét riválissal találkozott: 2014-ben az Európa-liga selejtezőjében kettős vereséggel búcsúzott a Rijekával szemben, míg 2019-ben előbb kettős győzelemmel ejtette ki a Ludogorecet a BL-selejtezőben, aztán az El csoportkörében újra összeakadtak a felek, akkor egy-egy kudarccal és döntetlennel zárt a Ferencváros a bolgár riválissal szemben.

Az első mérkőzéseket augusztus 5-én és 6-án, a visszavágókat egy héttel később játsszák.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ
Bajnoki ág
RFS Liga (lett)/Malmö (svéd)–Köbenhavn (dán)/Drita (koszovói)
KuPS (finn)/Kajrat Almati (kazah)–Slovan Bratislava (szlovák)/Zrijnski (bosnyák)
Lech Poznan (lengyel)/Breidablik (izlandi)–Lincoln Red Imps (gibraltári)/Crvena zvezda (szerb)
Rijeka (horvát)/Ludogorec (bolgár)–Noa (örmény)/Ferencváros (magyar)
Hamrun (máltai)/Dinamo Kijev (ukrán)–Pafosz (ciprusi)/Maccabi Tel-Aviv (izraeli)
Shkendija (északmacedón)/FCSB (román)–Shelbourne (ír)/Qarabag (azeri)
Nem bajnoki ág
Salzburg (osztrák)/Brann (norvég)–FC Bruges (belga)
Rangers (skót)/Panathinaikosz (görög)–Viktoria Plzen (cseh)/Servette (svájci)
Nice (francia)–Benfica (portugál)
Feyenoord (holland)–Fenerbahce (török)

 

 

Legfrissebb hírek

A Csurgó a Ferencváros ellen szerezte meg a második győzelmét; könnyedén nyert a Veszprém

Kézilabda
7 órája

Magabiztosan győzött a Podravka otthonában a Ferencváros

Kézilabda
9 órája

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
2025.10.24. 23:40

A MÁV-csoport vezérigazgatója szerint az osztrák magánvasút munkatársa hátrahagyta a FTC-szurkolók vonatát

Európa-liga
2025.10.24. 14:15

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
2025.10.24. 14:12

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
2025.10.24. 14:08

Futsal Eb: két korábbi győztes is a magyar válogatott ellenfelei között

Magyar válogatott
2025.10.24. 12:06

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
2025.10.24. 12:04
Ezek is érdekelhetik