A horvát bajnok NK Rijeka ellen is kezdhet a Ferencváros a BL-ben – szűkítették a lehetséges ellenfelek listáját

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2025.06.18. 08:47
null
Délben kap BL-ellenfelet a Ferencváros (Fotó: Getty Images)
A horvát bajnok NK Rijeka is a Ferencváros lehetséges ellenfelei között szerepel a Bajnokok Ligája-selejtező 2. körének szerdai sorsolása előtt – derült ki az UEFA honlapjáról, amelyen közreadták a területi szűkítéseket.

A selejtező első köréből továbbjutó 14 bajnokhoz másik tíz, köztük a Ferencváros csatlakozik. A bajnoki ágon érdekelt 24 klub közül 12 kiemelt lesz, a Ferencváros az UEFA-koefficiense alapján a harmadik legerősebb, azaz a kiemeltek kalapjába kerül. Ellenfele a Rijeka mellett három első körös párharcból lehet, a Drita (koszovói)–Differdange (luxemburgi), az Egnatia (albán)–Breidablik (izlandi) vagy az FC Noah (örmény)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) továbbjutója – írja az UEFA.

A sorsolás 12 órakor kezdődik a svájci Nyonban. 

Ezúttal nem automatikus, hogy a kiemeltek a visszavágót játsszák hazai pályán, a selejtező során dől el. Amelyik csapatot előbb kihúzzák (a két urnából egy üresbe teszik mindkét klub golyóját, és utána húzzák ki őket egymás után), az kezdi otthon a párharcot.

A selejtező mérkőzéseit július 22–23-án, illetve 29–30-án játsszák.

A kiesők az Európa-liga selejtezőjének harmadik körében folytatják.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
BAJNOKI ÁG
TÉRSÉGI BONTÁS A SORSOLÁS ELŐTT 

2. CSOPORT
Kiemeltek
FERENCVÁROSI TC (magyar)
FC Köbenhavn (dán)
Lech Poznan (lengyel)
Ludogorec (bolgár)/Dinamo Minszk (fehérorosz)
Nem kiemeltek
NK Rijeka (horvát)
Drita (koszovói)/Differdange (luxemburgi)
Egnatia (albán)/Breidablik (izlandi)
FC Noah (örmény)/Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)

1. CSOPORT
Kiemeltek
Crvena zvezda (szerb)
Dinamo Kijev (ukrán)
Maccabi Tel-Aviv (izraeli)
Iberia Tbiliszi (grúz)/Malmö (svéd)
Nem kiemeltek
Pafosz (ciprusi)
FK Zalgiris (litván)/Hamrun Spartans (máltai)
Levadia Tallinn (észt)/RFS (lett)
Víkingur (feröeri)/Lincoln Red Imps (gibraltári)

3. CSOPORT
Kiemeltek
Slovan Bratislava (szlovák)
Qarabag (azeri)
FCSB (román)/Inter Club d'Escaldes (andorrai)
Olimpija Ljubljana (szlovén)/Kajrat Almati (kazah)
Nem kiemeltek
KuPS (finn)/Milsami Orhei (moldovai)
The New Saints (walesi)/Shkëndija (északmacedón)
Shelbourne (ír)/Linfield (északír)
Virtus AC (San Marinó-i)/Zrinjski Mostar (bosznia-hercegovinai)

NEM BAJNOKI ÁG
Kiemeltek
Rangers (skót)
Salzburg (osztrák)
Viktoria Plzen (cseh)
Nem kiemeltek
Servette (svájci)
Brann Bergen (norvég)
Panathinaikosz (görög)

AZ 1. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
FK Zalgiris (litván)–Hamrun Spartans (máltai)
Levadia Tallinn (észt)–RFS (lett)
KuPS (finn)–Milsami Orhei (moldovai)
The New Saints (walesi)–Shkëndija (északmacedón)
Iberia Tbiliszi (grúz)–Malmö (svéd)
Drita (koszovói)–Differdange (luxemburgi)
Víkingur (feröeri)–Lincoln Red Imps (gibraltári)
Egnatia (albán)–Breidablik (izlandi)
Shelbourne (ír)–Linfield (északír)
FCSB (román)–Inter Club d'Escaldes (andorrai)
Virtus AC (San Marinó-i)–Zrinjski Mostar (bosznia-hercegovinai)
Olimpija Ljubljana (szlovén)–Kajrat Almati (kazah)
FC Noah (örmény)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)
Ludogorec (bolgár)–Dinamo Minszk (fehérorosz)

Az első mérkőzéseket az elöl álló csapatok otthonában játsszák le.

A párharcok vesztesei a Konferencialiga selejtezőjében folytatják, méghozzá a 2. fordulóban – két szerencsés vesztest leszámítva. A keddi esemény utolsó aktusaként sorsolással eldöntötték, hogy a Víkingur–Lincoln Red Imps és a Virtus AC–Zrinjski Mostar párharc vesztesének csak a 3. fordulóban kell bekapcsolódnia a harmadik számú európai sorozat selejtezőjébe.

A 2025–2026-OS BAJNOKOK LIGÁJA MENETRENDJE

SORSOLÁS

MÉRKŐZÉSEK

SELEJTEZŐ

 

 

1. forduló

június 17.

július 8–9., 15–16.

2. forduló

június 18.

július 22–23., 29–30.

3. forduló

július 21.

augusztus 5–6., 12–13.

Playoff

augusztus 4.

augusztus 19–20., 26–27.

LIGASZAKASZ (36 csapat)

 

 

1–8. forduló

augusztus 28.

szept. 16.–jan. 28.

KIESÉSES SZAKASZ

 

 

Playoff

január 30.

február 17–18., 24–25.

Nyolcaddöntő

február 27.

március 11–11., 17–18.

Negyeddöntő

február 27.

április 7–8., 14–15.

Elődöntő

február 27.

április 28–29., május 5–6.

Döntő

 

május 30., Budapest, Puskás Aréna

 

 

Legfrissebb hírek

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
13 órája

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
15 órája

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
21 órája

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:09

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:30

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 23:15

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 22:57

A Joseph, Varga kettőssel támad a Ferencváros a Qarabag ellen – kezdők

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 19:53
Ezek is érdekelhetik