Vége az álomnak – brit sajtóreakciók az Arsenal BL-búcsújára

V. H. L.V. H. L.
Vágólapra másolva!
2025.05.08. 10:32
Nagy esélyt szalasztott el az Arsenal a PSG otthonában (Fotó: Getty Images)
Gianluigi Donnarumma parádés teljesítményét és Mikel Arteta csapatának kínzó csatárhiányát emelték ki a brit lapok a Arsenal szerdai, Paris Saint-Germain elleni vereségével kapcsolatban.

„Vége az Arsenal álmának” – írja az „ágyúsok” kiesése után a The Sun. „A várakozás folytatódik” – folytatja a bulvárlap, arra célozva, hogy Mikel Arteta irányítása alatt a legutóbbi öt évben mindössze egy Community Shield-győzelmet tudtak felmutatni a piros-fehérek. Az újság kiemeli: bár Declan Rice a meccs előtt kijelentette, hogy „tökösségre” lesz szüksége csapatának a PSG elleni fordításhoz, sokkal inkább egy jó center hiányzott ahhoz, hogy a londoni csapat története során másodszor döntőt játszhasson a Bajnokok Ligájában. „Párizs lehet, hogy a szerelem városa, de nem az Arsenalnak” – utal a cikk szerzője, Charlie Wyett az angol csapatnak a francia fővárosban 2006-ban az FC Barcelona ellen 2–1-re elvesztett BL-döntőjére.

Hasonló húrokat penget az Arsenallal kapcsolatban a Mirror is, amely a mérkőzés első tizenöt percével kapcsolatban kijelenti: „a londoniak egyből a tárgyra tértek, de nem tudták befejezni a mondandójukat”. A bulvárlap szerint Fabián Ruiz gólja – amely előtt Thomas Partey és  Gabriel Martinelli is hibázott – szinte a semmiből jött, de a PSG számára a legjobbkor, az ebben a BL-idényben szenzációsan teljesítő Gianluigi Donnarumma neve méltatlanul kevésszer kerül elő, amikor a világ legjobb kapusairól beszélnek.

„A PSG megragadta az esélyt, az Arsenal nem” – ezek már Oliver Holtnak, a Daily Mail újságírójának a szavai, aki szerint a londoniakból még mindig hiányzik valami, ami elválasztja a sikert a kudarctól. Ez a valami pedig egy könyörtelen gólvágó, és az Arsenalnak nincs ilyenje – jegyzi meg Holt.

„Az Arsenal egész kiábrándító szezonja egy irányba, a végső nagy bukás irányába mutatott” – írja a The Independent. A lap kiemeli: a londoni csapat korai rohamainak megállításában kulcsszerepe volt Donnarummának, aki teljesítményével csattanós választ adott az őt kritizálóknak, és védéseivel feltüzelte a Parc des Princes közönségét, csakúgy, mint csapattársait. Az Arsenal csatárproblémája itt is előkerül: „Erős volt a kontraszt az arsenalosok vergődése és a PSG villámsebes támadójátéka között” – fogalmaz a cikket jegyző Miguel Delaney.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
PARIS SAINT-GERMAIN (francia)–ARSENAL (angol) 2–1 (1–0)
Párizs, Parc des Princes, 47 511 néző. Vezette: Zwayer (német)
PSG: G. Donnarumma – Hakimi, Marquinhos, Pacho, Nuno Mendes (G. Ramos, 88.) – Joao Neves, Vitinha, Fabián Ruiz – Barcola (O. Dembélé, 70.), Doué (L. Hernandez, 74.), Kvarachelia. Vezetőedző: Luis Enrique
ARSENAL: Raya – J. Timber (B. White, 83.), Saliba, Kiwior, Lewis-Skelly (Calafiori, 68.) – Ödegaard, Partey – Rice – Saka, Merino, Martinelli (Trossard, 68.). Menedzser: Mikel Arteta
Gólszerző: Fabián Ruiz (27.), Hakimi (72.), ill. Saka (76.)
Továbbjutott: a PSG, kettős győzelemmel, 3–1-es összesítéssel


 

 

Legfrissebb hírek

Meglepetés, a Libertadores-kupa címvédője legyőzte a PSG-t

Klub-vb
8 órája

A montenegrói Buducsnoszt vagy az örmény Noah lesz a Ferencváros ellenfele a BL-selejtező második körében

Bajnokok Ligája
2025.06.18. 12:12

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
2025.06.18. 10:12

A horvát bajnok NK Rijeka ellen is kezdhet a Ferencváros a BL-ben – szűkítették a lehetséges ellenfelek listáját

Bajnokok Ligája
2025.06.18. 08:47

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
2025.06.17. 21:21

Az első lépés a budapesti döntő felé: lezajlott az idény első Bajnokok Ligája-sorsolása

Bajnokok Ligája
2025.06.17. 14:32

Az Arsenal ajánlatot tett a Sportingnak Gyökeresért – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.14. 17:45

Klub-vb: Kovács István újra PSG-meccset vezet a BL-döntőt követően

Klub-vb
2025.06.13. 14:38
Ezek is érdekelhetik