IFFHS: Lamine Yamal korrekordot döntött a BL-ben

Vágólapra másolva!
2025.05.01. 12:34
null
Lamine Yamal (Fotó: Getty Images)
A katalán elitcsapatot erősítő Lamine Yamal lett az első játékos a labdarúgó Bajnokok Ligája történetében, aki 18 éves kora előtt öt gólt tudott szerezni – írta az IFFHS azt követően, hogy a hazaiaknál az ifjú jobbszélső is betalált a szerda esti elődöntős összecsapáson, amely 3–3-ra végződött az FC Barcelona és olasz vendége, az Internazionale között.

Yamal 17 évesen és 291 naposan szerezte ötödik gólját, egyben az elsőt BL-elődöntőben, amivel megelőzte az ebben a mutatóban eddig korrekorder francia Kylian Mbappét, aki 2017-ben 18 évesen és 140 naposan volt eredményes – emelte ki összefoglalójában a futball történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet.

A szerdai találkozó döntetlene azt is jelenti, hogy a Barcelona változatlanul veretlen a Bajnokok Ligájában az Inter elleni eddigi otthoni mérkőzéseit tekintve, amelyeknek mérlege: öt győzelem és két döntetlen.

Marcus Thuram 30 másodperc után szerzett vezető találata lett a legkorábbi, amely a BL történetében elődöntőben vagy döntőben született. A korábbi csúcs Paolo Maldini nevéhez fűződött, aki 51 másodperc múltával juttatta vezetéshez olasz csapatát az AC Milan és a Liverpool közötti 2005-ös fináléban.

Szerda este a védő Denzel Dumfries lépett elő az első Inter-játékossá, aki – egy gólpassz mellett – két gólt is szerzett BL-elődöntőben. Ugyanakkor a hazaiaknál gólpasszt adó Raphinha az első Barcelona-játékos lett, aki (legalább) húsz találatban működött közre egyetlen Bajnokok Ligája-szezonban. A brazil támadó most 12 gólnál és 8 gólpassznál tart.

 

Legfrissebb hírek

Ismét megműtik Ter Stegent, nem hagyja el a Barcelonát – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 18:49

„Olyan, mintha hazatértem volna” – Rashford a Barcelonáról

Spanyol labdarúgás
2025.07.24. 11:01

Calhanoglu kibékült Lautaro Martínezzel, marad az Interben

Olasz labdarúgás
2025.07.23. 15:01

Varga Barnabás: Ha nem is tökéletes, de jó kezdés volt

Bajnokok Ligája
2025.07.23. 07:08

Nem hozott gólt a Ferencváros lehetséges ellenfeleinek csatája

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 22:41

Csehországban nyert a Servette; a Crvena zvezda emberhátrányban játszva szerzett előnyt

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 21:00

Fordított a Ferencváros a Noa ellen, és nagy lépést tett a továbbjutás felé

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 19:58

A Fradi hátrányból győzött Örményországban – íme, a gólok!

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 19:02
Ezek is érdekelhetik