A PSG-vel is történelmet írhat Hvicsa Kvarachelia

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2025.05.30. 10:58
Hvicsa Kvarachelia a bajnokságot és a Francia Kupát már megnyerte a PSG-vel – vajon meglesz a BL-serleg is? (Fotó: Getty Images)
A legtöbben azt hitték, hogy Hvicsa Kvarachelia Paris Saint-Germainbe szerződésével eltemeti virágzó pályafutását, de nem így történt: a PSG-nél is vezéregyéniséggé vált, és a klub története legnagyobb sikere előtt áll.

Januárban senki sem értette, mit akar Hvicsa Kvarachelia Párizsban. Hiszen ha sikerül a Napolit az első helyen tartania a Serie A-ban, kétszeres bajnokként lassan akkora tisztelet övezné a városban, mint Diego Maradonát. Az ősszel nem érte el azt a szintet, mint az előző scudetto idényében (2022–2023), ugyanakkor 17 bajnokin szerzett öt gólja és három gólpassza, valamint remek játéka ahhoz elég volt, hogy a váratlanul ismét az aranyéremre törő Napoli az élen legyen.

PSG v AJ Auxerre - French Ligue 1
Fotó: Getty Images

Csütörtöki lapszámunkban Denzel Dumfries kapcsán megjegyeztük, mennyire jól döntött utólag Asraf Hakimi, hogy a Paris Saint-Germainbe szerződött 2021-ben, s az Inter milyen jól pótolta őt a holland szárnyvédővel. Hogy a grúz támadó kap-e aranyérmet, még nem tudni, de a Napoli a PSG szombati ellenfele, az Inter ügyetlenkedése miatt nélküle is elhódította negyedik bajnoki címét az idény végén, és a PSG-be, s főleg Luis Enrique vezetőedző rendszerébe Désiré Doué és Ousmane Dembélé mellé tökéletesen passzol. A francia bajnokságot hetekkel ezelőtt megnyerte a csapat, a kupadöntőben 3–0-ra győzött szombaton a Reims ellen, így összejöhet a klub történetének első BL-győzelmével együtt a triplázás is.

Az évad elejétől kezdve jól játszott a PSG, viszont az ősszel nem jöttek az eredmények a Bajnokok Ligájában, a helyzetkihasználás nem volt elég hatékony. Kvarachelia személyében újabb olyan támadó érkezett a télen, aki képes egymaga nemcsak kialakítani, hanem kifejezetten nehéz szituációból befejezni is az akciókat. Kiváló rúgótechnikáját meri a kaputól távol vagy kiszorított pozícióból is használni, és élmény nézni, ahogyan a tizenhatoson belül akár két-három emberre is lendületből rávezeti a labdát, s vagy kötényt ad, vagy a labdát finoman a védő bokája mellett elhúzva alakít ki lehetőségeket. A PSG-ben ez ideig 24 mérkőzésen lépett pályára, hat-hat gól és gólpassz a mérlege. Ousmane Dembélének kiemelkedő idénye van a gólokat tekintve, és a PSG sem „szorul rá” arra, hogy Kvarac­helia ontsa magából a gólokat és a gólpasszokat, ám így is összejön egy minden második meccsén.

Bár Denzel Dumfrieshez képest a játékstílusa és teljesítménye sokkal inkább közismert, szakmai partnerünk, a Cube táblázata alapján érdemes megvizsgálni, mivel lehet főszereplője a szombati müncheni BL-döntőnek. A BL-ben lövésmennyisége (3.13/90 perc) és kiugratásai (0.78/90 perc) száma kiemelkedő, akárcsak a lövéshez vezető passzai (1.7/90 perc). Továbbá sokat és pontosan passzol, és ami a legfontosabb, technikai tudásának köszönhetően kár letámadni, mert kicselezi az ellenfelét, vagy pontos labdával azonnal létszámfölényt alakít ki.

Érdekes módon az Internazionale ellen nem jó a mérlege. A Napoli futballistájaként hatszor találkozott a milánóiakkal, a tavaly januári olasz Szuperkupát elveszítette a csapattal, ahogyan egy-egy bajnokit a 2022–2023-as és a 2023–2024-es bajnokságban. Tavaly tavasszal és ősszel egy-egy döntetlen született, egyetlen győzelmét még 2023 tavaszán ünnepelte a szombati BL-döntős ellenféllel szemben. 

Bajnokok Ligája
2025.05.29. 13:08

Denzel Dumfries a BL-döntőben is kulcsszereplő lehet

Szombat este csúcsmeccs következik Münchenben.

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
Május 31., szombat
21.00: Paris Saint-Germain (francia)–Internazionale (olasz), München (Tv: RTL) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Infografikákon minden, amit a BL-döntőről tudni kell

Bajnokok Ligája
1 órája

Az Inter magyar játékosa elmondta, mit vár a BL-döntőtől

Bajnokok Ligája
2 órája

William Gallas: Marseille-ben nem akarják, hogy a Paris Saint-Germain nyerjen

Bajnokok Ligája
7 órája

Hatalmas a fölény pénzügyi téren a PSG javára

Bajnokok Ligája
9 órája

Fennakad-e az olasz falon a triplázni vágyó PSG?

Bajnokok Ligája
10 órája

Elkényeztették a labdarúgás szerelmeseit az idei BL-döntős csapatok; Mészáros Krisztofer a történelmi Eb-érméről

E-újság
18 órája

Szív vagy ész? – Mohai Dominik jegyzete

Bajnokok Ligája
18 órája

Ousmane Dembélé: Gyerekkorom óta álmodok róla, hogy egy ilyen meccsen futballozhassak

Bajnokok Ligája
19 órája
Ezek is érdekelhetik