„Tisztelet jár ennek a csapatnak” – Jorge Valdano a Real Madrid BL-kiesése után

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.04.17. 11:46
null
Jorge Valdano (Fotó: Getty Images)
A Real Madrid legendás játékosa, Jorge Valdano szerint is jogosan jutott tovább szerdán az Arsenal a labdarúgó Bajnokok Ligájában, kiemelte ugyanakkor, hogy a madridiak az elmúlt években számos alkalommal megnyerték a sorozatot, így már annak is hírértéke van, ha nagy ritkán nem jutnak be a sorozat döntőjébe.

Mint ismert, az Arsenal kettős győzelemmel, 5–1-es összesítéssel búcsúztatta a címvédő Real Madridot a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, és jutott a sorozat elődöntőjébe, ahol majd a Paris Saint-Germainnel találkozik.

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 23:04

A csoda most elmaradt – az Arsenal idegenben is legyőzte a Real Madridot

A londoniak végig kézben tartották a párharcot, és a vártnál könnyebben harcolták ki az elődöntőbe jutást.

A lefújást követően a Real Madrid legendás játékosa, a korábban sportvezetőként is a klubot szolgáló, jelenleg televíziós szakkommentátorként és publicistaként tevékenykedő Jorge Valdano is megosztotta gondolatait a látottakról: „A legjobb dolog, amit elmondhatunk a Real Madrid játékosainak e generációjáról, hogy nagy hírt csináltak abból, amikor nem jutnak be a Bajnokok Ligája döntőjébe. Tisztelet jár ennek a csapatnak!”idézte a Marca az argentin szakembert.

Valdano hozzátette, hogy ezúttal a jobbik csapat jutott tovább: „Hiányzott a játék, és érződött a szorongás. Az Arsenal az első és a második meccsen is jobb volt. Az ember mindig reméli a csodát, ami néha megtörténik, néha pedig nem.” 

BAJNOKOK LIGÁJA 
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Real Madrid (spanyol)–Arsenal (angol) 1–2 (1–1)
Madrid, Santiago Bernabéu Stadion, 77 073 néző. Vezette: F. Letexier (francia)
Real Madrid: Courtois – Lucas Vázquez (Ceballos, 61.), Raúl Asencio (Modric, 74.), Rüdiger, Alaba (Fran García, 61.) – Valverde, Tchouaméni, Bellingham – Rodrygo (Endrick, 61.), Vinícius Júnior, K. Mbappé (Brahim Díaz, 75.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti 
Arsenal: David Raya – J. Timber (B. White, 90+4.), Saliba, Kiwior, Lewis-Skelly – Ödegaard, Partey, Rice (Zincsenko, 90+4.) – Saka (Trossard, 77.), Mikel Merino, Gabriel Martinelli (Tierney, 90+4.). Menedzser: Mikel Arteta
Gólszerző: Vinícius Júnior (67.), ill. Saka (65.), Gabriel Martinelli (90+3.)
Továbbjutott: az Arsenal, két győzelemmel, 5–1-es összesítéssel

 

Legfrissebb hírek

Elkényeztették a labdarúgás szerelmeseit az idei BL-döntős csapatok; Mészáros Krisztofer a történelmi Eb-érméről

E-újság
7 órája

Szív vagy ész? – Mohai Dominik jegyzete

Bajnokok Ligája
8 órája

Ousmane Dembélé: Gyerekkorom óta álmodok róla, hogy egy ilyen meccsen futballozhassak

Bajnokok Ligája
9 órája

Nicolo Barella a BL-döntő előtt: Fontos a taktika, de végső soron a szív többet nyom a latban

Bajnokok Ligája
10 órája

Dupla Tízes: most tényleg felér a csúcsra a PSG? Rutinnal győz az Inter? Jön a BL-döntő!

Bajnokok Ligája
12 órája

A Real Madrid bejelentette Alexander-Arnold érkezését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
18 órája

Több mint ötezer rendőr ügyel a rendre Párizsban a BL-döntő idején

Bajnokok Ligája
18 órája

A PSG-vel is történelmet írhat Hvicsa Kvarachelia

Bajnokok Ligája
20 órája
Ezek is érdekelhetik