Óvatos a PSG a Villa elleni csata előtt

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2025.04.09. 11:08
null
Óvatosság ide vagy oda, az Aston Villa is aggódhat: Ousmane Dembélé szédületes formában játszik a PSG-ben (Fotó: AFP)
Germain és az Aston Villa – a párizsiak három, a birminghamiek két trófeát nyerhetnek az idényben.

Ilyen még nem volt! Tétmérkőzésen először csap össze a Paris Saint-Germain és az Aston Villa, így a két csapat BL-negyeddöntős párharca már ebből a szempontból is érdekes. A párizsiak 2025-re a Barcelona mellett Európa legveszélyesebb támadófutballját mutatják be hétről hétre Ousmane Dembélé vezetésével (40 meccsen 32 gól), a hétvégén, hat fordulóval a zárás előtt biztossá tették 13. francia bajnoki címüket, s még van esélyük az idény végi triplázásra is (BL, Francia Kupa). Az Aston Villának nem jelentett gondot a Bajnokok Ligájával járó extra terhelés, nem csupán Európában (ne feledjük, a legjobb nyolcban végzett az alapszakaszban), hanem Angliában is kitűnően szerepel. Közel áll ahhoz, hogy az ősszel is a legrangosabb sorozatban folytassa, az FA-kupában pedig elődöntős, jó esélye van rá, hogy huszonkilenc év elteltével trófeát nyerjen. 

„A Liverpool ellen nem sok esélyt adtak nekünk az előző fordulóban, de a továbbjutással nagy lehetőség nyílt meg előttünk – nyilatkozta a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón Luis Enrique, a PSG vezetőedzője. – Örülök, hogy ismét Unai Emery ellen meccselhetek. Különböző karrierutat jártunk be, de mindketten magasra jutottunk, Európa egyik legjobb edzője lesz az ellenfelem. Az Aston Villa rengeteget fejlődött az elmúlt években, nagyszerű csapattá nőtte ki magát. A két együttes különböző stílusban futballozik, biztosan nehéz lesz felvenni a versenyt az Aston Villával. Marquinhos eltiltása semmin sem változtat ami az elképzeléseinket illeti, mert a játékosoknak alkalmazkodniuk kell a hiányzásokhoz. Ott lesz velünk és biztatja társait.”  

Francia labdarúgás
2025.04.08. 23:48

Többet ésszel, mint pénzzel – Cselőtei Márk publicisztikája

ALAPVONAL. Luis Enrique keze alatt, Luís Campos szakmai iránymutatásával a PSG a pénzcsap megnyitása óta először néz ki valódi csapatként, amelynek ráadásul reális esélye van megnyerni a Bajnokok Ligáját, története során először.
Bár egymással nem játszottak még, olyan edzőkből és játékosokból nincs hiány, akik a PSG-t és az Aston Villát is képviselték. Az angolok menedzsere, Unai Emery két idényt töltött a PSG élén, s bár 2018-ban sikerült neki a hazai triplázás (bajnoki cím, kupagyőzelem, Ligakupa), a Monaco 2017-ben megtréfálta a bajnokságban a párizsiakat. Szintén a nevéhez fűződik a Barcelona ellen 4–0-s előnyből elbukott BL-nyolcaddöntős párharc (5–6). Marco Asensio a PSG játékosa, s szerdán ismét bizonyíthatja, kár volt kölcsönadni az Aston Villának januárban, s Lucas Digne is alapember lett Birminghamben, amióta 2022-ben megvált tőle a francia sztárklub.
Kapcsolódási pontok a két csapat történetében

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
21.00: Paris Saint-Germain (francia)–Aston Villa (angol) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
Párizs. Vezeti: Maurizio Mariani (olasz)
A visszavágót április 15-én rendezik Birminghamben.

 

Legfrissebb hírek

Védekezni csak együtt lehet – Philipp Lahm a modern szélsőkről

Bajnokok Ligája
2025.05.03. 14:31

IFFHS: Lamine Yamal korrekordot döntött a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.05.01. 12:34

Flick: Ez megfelelt egy döntő előtti döntőnek

Bajnokok Ligája
2025.04.30. 23:44

Yamal és Dumfries parádézott, hatgólos döntetlen a Barca–Inter párharc első meccsén!

Bajnokok Ligája
2025.04.30. 22:53

Rooney szerint Declan Rice tehet a PSG góljáról

Bajnokok Ligája
2025.04.30. 12:25

Lamine Yamal az Inter ellen a 100. Barca-mérkőzésére készül

Bajnokok Ligája
2025.04.30. 08:02

„Ez a kapus feladata, nem?” – Luis Enrique az ismét remekül védő Donnarummáról

Bajnokok Ligája
2025.04.30. 00:20

Dembélé korai találatával a PSG egygólos előnyt szerzett az Arsenal ellen

Bajnokok Ligája
2025.04.29. 22:55
Ezek is érdekelhetik