Flick: Egy lépéssel közelebb, de a végétől még messze vagyunk

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2025.04.16. 00:00
Hans-Dieter Flick (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a német Borussia Dortmund története során először győzte le az FC Barcelonát, a katalánok azonban a németországi 3–1-es vereségük ellenére 5–3-as összesítéssel bejutottak a labdarúgó Bajnokok Ligája legjobb négy csapata közé. Így látták a BVB–Barcelona negyeddöntőt a főszereplők.

„Ezúttal nem volt varázslatos a vége, de jó volt. Nehéz helyzetbe hoztuk magunkat az odavágón, és most az volt a célunk, hogy a maximumot hozzuk ki a visszavágóból. Tudtuk, hogy ebben a stadionban bármelyik ellenféllel szemben bármi megtörténhet. Mentálisan mindent jól csináltunk, de nem kaptunk jutalmat érte, ez nagy kár” – értékelt a BL-búcsú után a Dortmund kapusa, Gregor Kobel.

„Tudtuk, hogy az első mérkőzésen nem játszottunk jól, és azzal is tisztában voltunk, hogy itthon mit kell jobban csinálnunk. Jobbak és bátrabbak voltunk, jobban támogattuk egymást a pályán. Most ezt tettük, és teljesen más meccs volt. Kár, hogy nem játszottunk így az odavágón, mert ebből többet is kihozhattunk volna. Reménnyel telve jöttünk ide, tudtuk, hogy ebben a stadionban minden lehetséges. Tisztában voltunk vele, hogy korai gólra van szükségünk, támadnunk kell, és bátornak kell lennünk; azt hiszem, ezeket meg is tettük. Volt bennünk lendület, szerintem nagyon jól játszottunk, de az az öngól kicsit szerencsétlen volt, és megtörte a lendületünket. Így is folytattuk, és megszereztük a harmadik gólt. A végén volt néhány kisebb lehetőségünk a negyedik gól megszerzésére, és az utolsó másodpercig az egész stadion hitt a továbbjutásunkban, végül az idegenbeli meccs miatt kiestünk, de most jól teljesítettünk” – mondta az első meccset sárga lapos eltiltás miatt kihagyó dortmundi középpályás, Pascal Gross.

„Azt hiszem, nagyszerű futballmeccs volt, különösen az én csapatomtól. Nyilvánvalóan csalódott vagyok azért, mert kiestünk, de mi okoztunk a Barcelona első 2025-ös vereségét, és ez sokat elmond. Büszkék lehetünk magunkra. Nagyon más volt a mostani, mint az első mérkőzés. Sokkal bátrabbak, élesebbek voltunk, de persze ebben a szurkolóinknak is megvan a szerepe. Az FC Barcelona ellen így játszani minden tiszteletet megérdemel” – fogalmazott csapata kiesése után Niko Kovac, a Dortmund vezetőedzője.

„Tudtuk, hogy hazai pályán igazán különleges stadionban játszhatnak, és nincs veszítenivalójuk. Itt minden ellenfelükkel szemben fölényben játszottak tavaly, szóval tudtuk, hogy kemény lesz, de a végén elértük, hogy elődöntőben lehessünk, és a két mérkőzés alapján megérdemelten tettük ezt meg” – summázta a párharcot a Barcelona védője, Roland Araújo.

„A Dortmund remek csapat, ezt most is láthattuk. Múlt héten a mi otthonunkban elértük, hogy szenvedjenek. Most mi szenvedtünk itt, de a végén limitálni tudtuk a károkat. Az elődöntőben vagyunk és ebből a meccsből sok erőt meríthetünk, mert nagy feladatot teljesítettünk” – összegzett a Barcelona fiatal középpályása, Fermín López.

„Az elődöntőben vagyunk. A két mérkőzés alapján megérdemeltük, hogy a következő fordulóba jussunk. Nagyszerű csapat a Dortmund, nagyon megnehezítette az életünket, de továbbjutottunk, és csak ez számít. Ezúttal nem a legjobb formánkat mutattuk, ez azonban a Dortmund miatt van, amely nagyon jól teljesített, de fenomenális, amit ez a csapat az elmúlt hetekben véghez vitt. Most egy lépéssel előrébb járunk, de még messze vagyunk a végétől” – nyilatkozta a katalánok német mestere, Hans-Dieter Flick.

Bajnokok Ligája
2025.04.15. 22:50

Guirassy triplázott a Barcelona ellen, de ez is kevés volt a Dortmund továbbjutásához

A Ruhr-vidékiek történetük során először nyertek a katalánok ellen, mégsem értek el vele semmit.

BAJNOKOK LIGÁJA 
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Borussia Dortmund (német)–Barcelona (spanyol) 3–1 (1–0)
Dortmund, Signal Iduna Park.  Vezette: Mariani (olasz)
DORTMUND: Kobel – Süle, Anton, Benszebaini – Yan Couto (Brandt, 77.), P. Gross, F. Nmecha (Reyna, 65.), Svensson – Adeyemi, Guirassy (Gittens, 77.), Beier (Duranville, 65.). Vezetőedző: Niko Kovac
BARCELONA: Szczesny – Koundé, Cubarsí, R. Araújo, G. Martín – Gavi (Pedri, 59.), F. de Jong – F. López (Eric Garcia, 70.) – Yamal (Ferran Torres, 70.), Lewandowski (Dani Olmo, 86.), Raphinha. Vezetőedző: Hansi Flick
Gólszerző: Guirassy (11., 49., 76. – az elsőt 11-esből), ill. Benszebaini (54. – öngól)
Továbbjutott: a Barcelona, 5–3-as összesítéssel

A játéknap másik mérkőzésén: Aston Villa (angol)–Paris Saint-Germain (francia) 3–2
Tj: a Paris Saint-Germain, 5–4-es összesítéssel

Április 16., szerda
21.00: Internazionale (olasz)–Bayern München (német) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
21.00: Real Madrid (spanyol)–Arsenal (angol) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Búcsú: befejezte pályafutását Ivan Rakitic

Minden más foci
Tegnap, 13:10

A spanyolok Barcelonába, a németek Münchenbe „adták el” Szoboszlaiék csapattársát

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:57

Eseménydús ráadást és spanyol sikert hozott a Real Madrid és a Dortmund mérkőzése

Klub-vb
2025.07.05. 23:55

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

PSG–Bayern: nem árt az óvatosság itt sem, ott sem

Klub-vb
2025.07.05. 11:03

Az UEFA súlyos pénzbüntetéssel sújtotta a Chelsea-t, a Barcelonát és az Olympique Lyont

Minden más foci
2025.07.04. 20:06

Barcelonában megsértődtek, és bezárták a kapukat Nico Williams előtt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 18:51

Guirassy duplája elég volt a Borussia Dortmundnak a nyolc közé jutáshoz

Klub-vb
2025.07.02. 04:55
Ezek is érdekelhetik