Az Optánál a legesélytelenebb, a fogadóirodáknál a favorit a Barcelona a BL-ben

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2025.04.17. 13:35
null
Az Opta szerinte Lamine Yamalék BL-címére van a legkevesebb esély az elődöntős csapatok közül (Fotó: Getty Images)
Szerda este kialakultak a Bajnokok Ligája elődöntős párharcai: az Arsenal a Paris Saint-Germainnel, míg a Barcelona az Internazionaléval mérkőzik meg a müncheni döntőbe kerülésért. A futballal kapcsolatos statisztikákat feldolgozó Opta szuperszámítógépe kiszámolta, melyik csapatnak mekkora esélye van a végső győzelemre, ez pedig nagyban eltér a fogadóirodák álláspontjától.

A friss, továbbra is csapatonként tízezer szimuláción alapuló előrejelzések szerint a sorozat aktuális favoritja az Arsenal, az angolok végső esélyére 28.7 százalékot ad. A második legesélyesebb az olasz Internazionale 25.5 százalékkal, majd a Paris Saint-Germain (24 százalék) és végül a Barcelona 21.8 százalékkal. Érdekesség, hogy a visszavágók előtt még 25.9 százalékot adott az Opta a spanyolok végső győzelmére, azaz a dortmundi vereséget követően négy százalékot romlott az esélyeken. Ezzel szemben az Internek 5.7, a PSG-nek 2.1 százalékkal nőtt az esélye a végső győzelemre az egy héttel ezelőtti szimulációhoz képest.

Érdekesség, hogy a Barcelona az Optánál a legesélytelenebb, azonban a fogadóirodáknál a katalánok a legesélyesebbek. Őket sorrendben a PSG, az Arsenal és az Inter követi. 

 

Legfrissebb hírek

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Az Arsenal dán válogatott középpályással erősített – hivatalos

Angol labdarúgás
13 órája

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
2025.07.09. 23:03

Kölcsönben folytathatja a Barcelona magyar kapusa – sajtóhír

Légiósok
2025.07.09. 09:42

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
2025.07.08. 22:58

BL: a Noa egygólos győzelemmel került közelebb a Ferencvároshoz

Bajnokok Ligája
2025.07.08. 19:54

Korábbi Manchester United-játékos lett az Arsenal másodedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.08. 17:57

Visszavonta a PSG elleni büntetőjogi feljelentését Mbappé

Spanyol labdarúgás
2025.07.08. 10:25
Ezek is érdekelhetik