„Valószínűleg ez volt életem legjobb meccse – kezdte a mérkőzés legjobbjának megválasztott, a találkozó kilenc védést bemutató Liverpool-kapus, Alisson Becker. – A mester elmondta, mennyire nehéz a PSG ellen játszani, hogy mennyire jók a franciák labdával, és hogy fel kell készülnünk arra, talán szenvednünk kell a mérkőzésen, szóval tudtuk, mire számíthatunk. Keményen dolgoztunk, de sok lehetőséget engedtünk ellenfelünknek, néha egy az egy elleni szituációt is kialakítottak, és ilyenkor jó, ha kicsit túlgondolják a helyzetet. A csapat minden erőfeszítése megkönnyítette a dolgomat, majd a végén jött Harvey, és belőtte a gólt. Remekül alakult a mérkőzés, jó estét tudhatunk magunk mögött.”
A győztes gólt szerző Harvey Elliott szintén a társait dicsérte a lefújás után.
„A csapat érdeme az eredmény. A PSG kicsit elfáradt a végére mi tempónk miatt, s hiába dolgozott ki helyzeteket, Alissonnak és a védelemnek köszönhetően megúsztuk kapott gól nélkül – mondta a 21. éves középpályás, aki külön kitért Alissonra. – Szavak sincsenek rá. Elképesztő kapus, ő a világ legjobbja. Sok meccsen bizonyított már, többször neki köszönhetjük, hogy nem kapunk gólt, nekem pedig megvolt a lehetőségem rá, hogy ezt megháláljam neki egy góllal. Nélküle nem tudom, hol lennénk, de a csapat is kiválóan teljesített.”
„Ha döntetlennel ért volna véget a mérkőzés, akkor is szerencsésnek nevezhetnénk magunkat, a PSG sokkal jobb volt ma – ezt már a Pool menedzsere, Arne Slot nyilatkozta. – Az első félidőben sok lehetősége volt a hazaiaknak, és a második játékrészben is jobban futballoztak. Ismét bizonyították, remek csapatuk van, ennek ellenére úgy éreztem, pariban vagyunk ellenfelünkkel, és hogy az átmenetekből képesek vagyunk zavart okozni nekik hátul. Három-négy sanszunk is volt, de a legvégéig vártunk a góllal.”
A holland edző több játékosát is kiemelte, köztük a magyar válogatott csapatkapitányát: „Nagy pillanat ez Elliott számára. Remek játékos, de olyan futballistákkal harcol a csapatba kerülésért, akiket nehéz kiszorítani. Szoboszlai rendkívül fontos játékosunk a fantasztikus futómennyisége miatt, és ott van Núnez is, aki a beállása után rögtön veszélyeztetett.”
Nyilván Luis Enrique számára csalódást jelentett az eredmény, hiszen a találkozó nagy részében fölényben játszott a párizsi együttes.
„Nehéz jó szájízzel gondolni erre a mérkőzésre. Győzelmet érdemeltünk, a Liverpool legjobbja a kapusa volt – a futball sokszor igazságtalan. Nincs veszítenivalónk, készen állunk a visszavágóra, természetesen mindent meg fogunk tenni, hogy továbbjussunk” – mondta a Paris Saint-Germain vezetőedzője.
A francia csapat marokkói válogatott védőjét, Asraf Hakimit is dühítette, hogy vereséget szenvedtek: „Frusztráló így elveszíteni egy mérkőzést. Előfordult már velünk az idényben, hogy hasonló módon kaptunk ki – az Atlético ellen 2–1-re. Fájó így zárni egy találkozót, de büszkék vagyunk a teljesítményünkre, és készen állunk rá, hogy megnyerjük a párharcot, amit a mai alapján megérdemelnénk.”
BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Paris Saint-Germain (francia)–Liverpool (angol) 0–1 (0–0)
Párizs, Parc des Princes, 47 500 néző. Vezette: Massa (olasz)
PSG: G. Donnarumma – Hakimi, Marquinhos, Pacho, Nuno Mendes – Joao Neves, Vitinha, Fabián (Zaire-Emery, 78.) – Barcola (D. Doué, 66.), O. Dembélé, Kvarachelia (Goncalo Ramos, 78.). Vezetőedző: Luis Enrique
LIVERPOOL: Alisson– Alexander-Arnold, I. Konaté, Van Dijk, Robertson – A. Mac Allister, Gravenberch (Endo, 79.), Szoboszlai – Szalah (H. Elliott, 86.), Diogo Jota (Darwin Núnez, 67.), Luis Díaz (Curtis Jones, 67.). Menedzser: Arne Slot
Gólszerző: H. Elliott (87.)