Itt az új erősorrend, mutatjuk, az Opta szerint melyik csapatnak mekkora az esélye a BL-győzelemre

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.02.20. 17:37
Az Opta szerint jelenleg a Liverpool a legesélyesebb, hogy tagjai magasba emeljék a BL-trófeát (Fotó: Getty Images)
Szerdán eldőlt, mely 16 csapat szerepel a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, az Opta szuperszámítógépe pedig csütörtökön ismét tízezerszer leszimulálta, milyen lehetséges kimenetellel végződik a sorozat, s megjósolta, melyik csapatnak mennyi az esélye a továbbjutásra és a végső győzelemre.

A szimulációk alapján már az alapszakaszgyőztes Liverpool a legesélyesebb (20.2%) a sorozat megnyerésére, de a negyeddöntőbe jutásra nem Szoboszlai Dominik csapatának, hanem az Arsenalnak van a legnagyobb sansza (79%). A londoni gárda végső győzelmének 16.8 százalék az esélye, mögötte a Barcelona áll (12.7%), majd az Inter (12.4%) követi.

Az alapszakasz küzdelmei előtt még a legvalószínűbb az volt a szuperszámítógép szerint, hogy a Manchester City nyeri meg a BL-t – korábban erről itt írtunk –, s a címvédő Real Madrid hiába búcsúztatta Pep Guardiola együttesét, jelenleg a királyi gárda csak ötödik a rangsorban 10.5 százalékkal, pedig szeptemberben még a második helyre sorolta a gép, 18.2 százalék esélyt adva a sikerére.

A legesélytelenebb jelenleg a Feyenoord 0.6 százalékkal, de szintén minimális sansza van a győzelemre az FC Bruges-nek, a Borussia Dortmundnak, a PSV-nek, a Benficának, a Lille-nek és az Aston Villának, de még az Atlético Madrid is csak 3.8 százalékot kapott.

Forrás: theanalyst.com

Az egyenes kieséses szakasz további párosítását pénteken 12 órától sorsolják ki Nyonban, s eldől, a playoffból továbbjutó csapatok melyik együttest kapják meg nyolcaddöntőbeli ellenfélül az alapszakaszbeli helyezés alapján szóba jövő lehetséges két kiemelt közül.

AMI ISMERT A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSÁBÓL
PSG (francia)–Liverpool (angol)/Barcelona (spanyol)
Benfica (portugál)–Barcelona (spanyol)/Liverpool (angol)
FC Bruges (belga)–Lille (francia)/Aston Villa (angol)
Dortmund (német)–Aston Villa (angol)/Lille (francia)
Real Madrid (spanyol)–Atlético Madrid (spanyol)/Leverkusen (német)
Bayern München (német)–Leverkusen (német)/Atlético Madrid (spanyol)
PSV (holland)–Arsenal (angol)/Internazionale (olasz)
Feyenoord (holland)–Internazionale (olasz)/Arsenal (angol)

BAJNOKOK LIGÁJA
Péntek, 12.00: a hátralévő kieséses szakasz sorsolása, Nyon (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 23:55

Ez a 16 csapat várja a Bajnokok Ligája pénteki sorsolását – íme, az ágrajz és a legfontosabb tudnivalók!

Nyonban véglegesítik a kieséses szakasz teljes programját.

 

 

Legfrissebb hírek

Nem kapnak jegyet a nápolyi BL-meccsre a Frankfurt szurkolói

Bajnokok Ligája
2025.09.23. 17:52

Az UEFA eljárást indított Simeone ellen a liverpooli piros lap után – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2025.09.23. 13:36

Húsz éve rajtolt a Barcelona idegenbeli győzelemmel a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.09.19. 13:35

Nem a Camp Nouban fogadja a PSG-t a Barcelona – hivatalos

Bajnokok Ligája
2025.09.19. 10:44

Guardiola hisz benne, hogy Haaland megdönti Cristiano Ronaldo 140 gólos BL-rekordját

Bajnokok Ligája
2025.09.19. 09:23

Rashford hatékony futballja a BL-rajton Messi 2015-ös produkcióját idézte

Bajnokok Ligája
2025.09.19. 08:09

Marcus Rashford duplájával a Barcelona nyert a Newcastle vendégeként

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 22:59

Korai kiállítás döntött, a Manchester City két góllal legyőzte a Napolit

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 22:54
Ezek is érdekelhetik