Guardiola: Egy százalék esélyünk van a Madrid ellen

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2025.02.17. 10:45
Pep Guardiola pesszimista a Real Madrid elleni visszavágó előtt (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Manchester City menedzsere, Pep Guardiola szerint csapatának szinte semmi esélye sincs arra, hogy kiharcolja a továbbjutást szerdán a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-párharc visszavágóján. A katalán szakember ezt azt követően mondta, hogy a City szombaton 4–0-ra kiütötte a Newcastle-t a bajnokságban.

Mint ismert, a Manchester City és a Real Madrid a Bajnokok Ligájában a legjobb 16 közé jutásért csatázik egymással, és az első felvonás után a spanyolok vannak lényegesebb jobb helyzetben, miután idegenben 3–2-es győzelmet arattak. A visszavágót szerdán rendezik Madridban, és bár nem tűnik lefutottnak a párharc, Pep Guardiola szerint csapatának minimális esélye maradt a fordításra.

Bajnokok Ligája
2025.02.11. 23:00

Haaland kétszer is vezetést szerzett a Citynek, de a végén a Real Madrid nyert!

Roppant izgalmas, élvezetes mérkőzésen csapott össze a két gigász a BL-nyolcaddöntőért, nagy lépést tett a továbbjutás felé a címvédő.

„A győzelmi esély a Bernabéuban? Nem tudom, hogy egyáltalán eléri-e az egy százalékot. De minimális – idézte a City menedzserét a Newcastle elleni 4–0-s győzelmet követően a Marca. – Egyértelmű, hogy ez a győzelem segít nekünk, és mindent meg fogunk próbálni, ez biztos, azonban nem ez a valóság a csapatnál. Ha úgy játszottunk volna, mint most, akkor nem végeztünk volna a huszonkettedik helyen a Bajnokok Ligájában, ez teljesen világos. De nagyon gyenge teljesítményt nyújtottunk, és egy jó meccs még nem változtat a mindennapi dinamikán.”

A szakember szerint más lenne a helyzet, ha együttese megőrizte volna egygólos előnyét a Real Madrid ellen az első összecsapáson: „Öt perccel a meccs vége előtt még kettő egyre vezettünk, és más volt a helyzet. De a három kettes vereség után az esélyünk minimális. Persze egyértelmű, hogy jobb Madridba utazni egy ilyen eredménnyel, mint egy utolsó percekben elszenvedett vereséggel, ám az esélyünk így is minimális, mivel az első meccsen nem értünk el jó eredményt. Kicsi a sansz, de igyekszünk kihasználni a lehetőségeinket, és majd meglátjuk, mi történik.”

 

Legfrissebb hírek

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
22 órája

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
22 órája

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:20

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.28. 17:24

Eddig tartott a türelem: a West Ham kirúgta Graham Pottert – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.27. 13:50

Guardiola: Senki nem hisz nekem, de hihetetlenül optimista és pozitív vagyok

Angol labdarúgás
2025.09.26. 15:51

Angol Ligakupa: a Premier League-csatárlegenda mindkét fia bemutatkozott a Manchester Cityben

Angol labdarúgás
2025.09.25. 10:14

Carragher: Arteta folyton behúzza a kéziféket

Angol labdarúgás
2025.09.22. 11:27
Ezek is érdekelhetik