Az UEFA nemet mondott, a Bayern München nem használhatja a piros mezét a BL-ben

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.02.11. 18:49
A fekete felirat nem felel meg az UEFA-nak (Fotó: Getty Images)
A Bayern München nem léphet pályára hazai, piros színű mezében a Bajnokok Ligájában, mivel az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) megtiltotta annak használatát a bajor klubnak.

Az UEFA azért döntött így, mert szerinte a mezek hátulján a piros alapon fekete felirat nem látható/olvasható megfelelően, így a Bayern München nem használhatja ezen szerelését a Bajnokok Ligájában – számolt be róla a német Focus a Bildre hivatkozva.

A lap szerint a szövetség felajánlotta, hogy cseréljék le a fekete feliratokat fehérre, akkor megfelelnének az elvárásoknak a mezek, ám ezt a bajor klub elutasította.

Hozzáteszik a cikkben, nem világos, hogy az UEFA miért idény közben közölte ezt a német rekordbajnokkal, de meg kell említeni, hogy a müncheni csapat egyik mérkőzésén sem viselte a piros mezét a BL-alapszakaszban, s aligha véletlenül.

Természetesen a Bayernnek lesz mit viselnie a playoffkörben, a bézs és fekete-kék szerelésük ugyanis megfelelő az UEFA-nak.

A bajorok egyébként szerdán a Celtic vendégei lesznek a párharc első mérkőzésén, jövő kedden pedig a skótokat fogadják egyaránt 21 órától.

A háromból csak kettő használható a BL-ben (Fotó: shopee.com)

 

 

Legfrissebb hírek

Egyelőre nincs döntés arról, játszhat-e külföldön bajnokit a Barca és a Milan

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 20:03

Madridban rendezik a 2027-es Bajnokok Ligája-döntőt – hivatalos

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 18:48

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

A Puskásból a vb-re? – Szöllősi György jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.09.05. 23:50

A Puskás Arénában egyeztettek a BL-csapatok médiaszakemberei

Bajnokok Ligája
2025.09.05. 17:45

KONFERENCIALIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-konferencialiga
2025.09.04. 12:53

EURÓPA-LIGA 2025–2026, PROGRAM, EREDMÉNYEK, TUDNIVALÓK

Európa-liga
2025.09.04. 11:50

„Ne cigányozz és az XY homoszexuált is felejtsd el!” – Varga Barnabás és az MLSZ közleményben üzent a szurkolóknak

Magyar válogatott
2025.09.04. 10:29
Ezek is érdekelhetik